Ma hallgatja ki a NAKA Haščákot

Jaroslav Haščák

Jaroslav Haščákot, a Penta társtulajdonosát csütörtök reggel tanúként hallgatták ki a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyitrai (Nitra) fiókirodájában.

„Vallottam mindarról, aminek a tanúja voltam. A kérdések túlnyomó többsége arra vonatkozott, hogy milyen kapcsolatban állok Marian K.-val, illetve hogy milyen kérésekkel és követelésekkel fordult hozzánk, mint médiatulajdonosokhoz. Mivel ismertük egymást, és mivel a portfóliónkhoz tartozó médiatermékek gyakran bírálták őt és a vállalkozásait, Marian K. viszonylag gyakran, negyedévente egyszer kommunikált velem ebben a témában. A kérdések erre a kommunikációra vonatkoztak”

– mondta közvetlenül a kihallgatás után Haščák. Hozzátette: Marian K. például a Plus 7 dní és a Trend hetilapokra panaszkodott. A Penta társtulajdonosa azt válaszolta neki, hogy a média független, és a tulajdonosnak nincs lehetősége befolyásolni a megjelenő tartalmakat. A vállalkozónak azt javasolta, hogy a kéréseivel forduljon a kiadóhoz, a főszerkesztőkhöz vagy az illetékes szerkesztőkhöz.

Haščák állítása szerint a kihallgatáson nem szenteltek túlzott figyelmet annak az SMS-nek, melyben a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Marian K. azt írta neki, hogy egy „f…kalap” kiiktatásán dolgozik.

Haščák bevallása szerint viszonylag gyakran találkozott Marian K.-val.

„Az elmúlt két évben nyolcszor találkoztunk, nem tudom, hogy ez sok, vagy kevés. Az esküvőmre nem hívtam meg őt, de a 30. születésnapomra rendezett ünnepségre igen, ő is meghívott engem az ötvenesére. Mióta börtönben van, nem próbálta felvenni velem a kapcsolatot”

– jegyezte meg Haščák.

Az Új Szó kiadója a Penta Investments tulajdonában lévő News and Media Holding. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?