Lengvarský: Egyelőre nem látom értelmét a kötelező védőoltásnak

Vladimír Lengvarský
Pozsony |

Nincs szó az oltás kötelezővé tételéről – mondta Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽaNO-jelölt) a kormányülés után.

Lengvarský hozzátette, elképzelhető, hogy később lehet erről beszélni. „Egyelőre azonban nem látom sok értelmét annak, hogy az embereket olyasmire kényszerítsük, amit nem akarnak” – mondta Lengvarský. A miniszter közölte, ha mégis fontolóra vennék az oltás kötelezővé tételét, bizonyos csoportokra koncentrálnának, például az egészségügyi dolgozókra, a pedagógusokra és az idősekre.

Matej Mišik, az Egészségügyi Elemzések Intézetének igazgatója a járványhelyzet szerdai ismertetésekor arról tájékoztatott, hogy naponta mintegy 1400-an kapnak oltást. „Aggasztó, hogy az ötven évnél idősebbek körében még mindig alacsony a beoltottak aránya, pedig a betegség kockázata és szövődményei, valamint a kórházi kezelés szempontjából ez a korcsoport a legveszélyeztetettebb” – mondta Mišík, és hozzátette, hogy az említett korcsoportban mintegy 770 ezer ember nincs még beoltva.

Mišík leszögezte, hogy a beoltottak arányát tekintve továbbra is nagy különbségek vannak a régiók között.

A vakcina első adagját 2 426 450, a második adagot pedig 2 233 955 ember kapta meg eddig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?