Kuciak-gyilkosság: visszatér Szlovákiába az EP tényfeltáró bizottsága

Kuciak
Brüsszel/Pozsony |

Az Európai Parlament képviselői a héten a szlovák hatóságok képviselőit kérdezték a Kuciak-gyilkosság ügyében indított nyomozás részleteiről. Több EP-képviselő szerint a vizsgálat túl lassan halad, s öt hónap alatt gyakorlatilag semmilyen előrelépés sem történt.

 

Öt hónappal azután, hogy Ján Kuciak újságírót és jegyesét, Martina Kušnírovát kivégezték nagymácsédi házukban, a szlovák rendőrfőkapitány helyettesét, Jana Maškarovát és a speciális ügyészt faggatták az európai parlamenti képviselők a nyomozás részleteiről. A meghallgatás, melyet az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) kezdeményezett, zárt ajtók mögött zajlott. Arról, hogy mi hangzott el a meghallgatáson, nem adtak tájékoztatást.

Jana Tökölyová, a Főügyészség szóvivője lapunknak is megerősítette, a speciális ügyész biztosította a képviselőket, hogy a nyomozás minden befolyástól függetlenül zajlik. „A büntetőeljárásban részt vevő szervek egyetlen célja kideríteni, kik voltak a brutális bűncselekmény elkövetői, és bizonyítani bűnösségüket. A bűneset feltárása érdekében fontos, hogy a hatóságok korlátozott mennyiségű információt hozzanak nyilvánosságra” – tette hozzá Tökölyová.

 

Látható előrelépés nélkül

Sophie in’t Veld, a LIBE bizottság által létrehozott, a Kuciak-ügyet is megfigyelő csoport vezetője szerint a szlovákiai ügyben nem látni előrelépést. Elmondta, hogy a nyomozás menete sok kérdést vet fel egyes hazai szervek és azok tagjainak függetlenségével kapcsolatban, melyekre a meghallgatás után sem kaptak kielégítő választ. Elismerte, hogy a felelős hazai szervek egyes tagjai nagyon keményen dolgoznak azért, hogy a nyomozás törvényszerű és célravezető legyen, a másik oldalon viszont úgy tűnik, többen nem őszinték és nem hajlandók hozzájárulni a vizsgálat transzparens és megbízható jellegének garantálásához. „Néhány ember nem tűnik egyenesnek, és nem vagyok benne biztos, hogy amit tőlük látunk és hallunk, az valóban igaz” – mondta lapunknak Veld. Tudni szerették volna például, hogy felderítették-e a kormányt érintő korrupciós vádakat, melyekkel Ján Kuciak a halála előtt foglalkozott. Veld szerint az Europol hatásköre jelentősen korlátozott, ezért nagyon nehéz ellenőrizni a nyomozás menetét. „Az EU összes tagállama elfogadta az uniós jogszabályokat, de mindez csak papíron jelenik meg, mikor probléma van például a rendőrség, igazságszolgáltatás helyes működésével, az EU nagyon nehezen tud beavatkozni” – magyarázta Veld.

 

Folytatják az ellenőrzést

Mint kiderült, az EP speciális bizottsága az év végéig folytatja munkáját, és szeptemberben ismét Pozsonyba látogatnak ellenőrizni a fejleményeket. „Nem fogunk megfeledkezni az ügyről, nagyon fontosnak tartjuk az igazságszolgáltatást, bízunk benne, hogy a tetteseket elfogják. Meg kell találnunk a módját, hogy az újságírók biztonságban végezhessék munkájukat egész Európában” – zárta gondolatmenetét a politikus.

Csáky Pál (MKP) európai parlamenti képviselő sincs megelégedve a nyomozás körülményeivel. Szerinte a rendőrök saját maguknak nehezítették meg a vizsgálatot, mivel négynapos csúszással kezdték az ügy felderítését. „Az európai parlamenti képviselők bizalmatlanok a szlovák hatóságok vonatkozásában, ezt a mai meghallgatás lefolyása is bizonyítja. Egyre erősödik az a benyomás, hogy a szlovák kormánykoalíció: tehát az EP-ben jelenlévő Smer és Híd el akarja tussolni az ügyet, miután az ügy az ő törvénytelen finanszírozási hátterüket érinti” – fejtette ki véleményét Csáky.

Nagy József (Híd) üdvözölte, hogy az Európai Parlament nemcsak a szlovákiai, hanem a máltai újságíró meggyilkolásának vizsgálatát is figyelemmel követi. „Sajnálom, hogy az eredeti téma, az oknyomozó újságírók védelme idehaza lassan elveszik, a témát saját céljaikra felhasználók hangja miatt. Ellenzéki politikai prezentációk és politikai pártalapítás eszközévé tenni ezt a kegyetlen kivégzést ártalmas, mert a köztudatban már csak kevesen teszik fel a kérdést: Vajon hol is tart a nyomozás? Ki is volt a megrendelő?” – nyilatkozta lapunknak Nagy.

Monika Smolková (SMER) nem helyeselte, hogy kollégái közül csak négyen jelentek meg a meghallgatáson, de pozitívan értékelte a szlovák beszámolót. Branislav Škripek (OĽaNO) szerint nagyon sok kérdés megválaszolatlanul maradt, és továbbra is ködös a nyomozás menete.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?