Krajniak visszatér a munkaügyi minisztérium élére

Milan Krajniak
Pozsony |

Milan Krajniak (Sme rodina) volt munkaügyi miniszter visszatér korábbi tárcája élére – tájékoztatott Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke a kormány ülését követően. Jelölésével Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő is egyetért, és Zuzana Čaputová államfőt is tájékoztatták róla. Kollár szavai szerint Čaputová pénteken nevezheti ki Krajniakot.

„Bár nagyon vonakodott, de meggyőztük a volt minisztert. Ezt láttuk a legésszerűbb megoldásnak, bár több név is szóba került az államfővel folytatott tárgyalás során” – mondta Kollár, és hozzátette, Heger elfogadta a javaslatot.

A Sme rodina elnöke közölte, figyelembe veszik a köztársasági elnök korábbi észrevételét is, amikor arról beszélt, hogy a világjárvány idején olyan embernek kell vezetnie a tárcát, aki ismeri. Kollár szerint fontos azt is, hogy a munkaügyi minisztérium továbbra is folyamatosan ki tudja fizetni a támogatásokat, továbbá folytatni kell a Krajniak által már megkezdett egyéb támogatási programokat. „Az államfő azt ígérte, mindent megtesz, hogy ez ne késlekedjen, mert nemcsak a minisztériumban, hanem az egész országban súlyos gondok vannak” – mondta.

A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) vezetőjéről Kollár egyelőre nem beszélt. Annyit mondott, hogy a jövő héten tárgyalnak erről a miniszterelnökkel, és Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel is beszéltek a kérdésről, aki szakembert látna szívesen a poszton. Kollár úgy véli, a miniszterelnökkel közösen megtalálják a megfelelő szakembert.

Heger üdvözölte, hogy Krajniak elfogadta a felkérést és visszatér a munkaügyi minisztérium élére. Emlékeztetett, hogy még pénzügyminiszterként szorosan együttműködött a tárcával, és örömmel várja a további közös munkát.

Heger közölte, Kollárral egyeztetni fognak a SIS igazgatói posztjáról, hogy megtalálják azt a személyt, „akivel mindannyian elégedettek leszünk, és aki Szlovákia érdekeit fogja képviselni”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?