Kórházi ágycsere gondokkal

Andrea Kalavská
Pozsony |

Tagadja az Egyetemi Kórház, hogy gond van a fővárosi ružinovi kórházban az új ágyakkal; egyes információk szerint nem tudják őket felvinni az emeletekre, mivel nem férnek be a liftbe. Az egészségügyi minisztérium két héttel ezelőtt kezdte meg a kórházi ágyak cseréjét, az állami kórházakba összesen 8100 új ágyat visznek.

 

Lavórról az ágyra

Aki kórházi ellátásra szorul, az átlagban nyolc és fél napot tölt ott, a betegek legtöbbször 20-30 éves ágyakon fekszenek. „Olyan magas ágyat kaptam, hogy nem tudtam rá felülni. Azt mondták, most nincs alacsonyabb, erre kell felmásznom. Hoztak egy lavórt, hogy fordítsam meg és lépjek rá, úgy feküdjek fel. Hihetetlen, milyen állapotok uralkodnak a 21. században, az Európai Unió egyik tagállamában” – ecsetelte lapunknak egy páciens, akit a ružinovi kórházban ápoltak.

Kicsi a lift?

A betegekre rövidesen nagyobb kényelem vár, két héttel ezelőtt megkezdték a központilag megrendelt új, modern, felfekvések képződése elleni matracokkal ellátott elektromos ágyak kiszállítását az állami kórházakba. A ružinovi kórházban egyelőre a raktárakban vannak az új ágyak. „Itt nyíltan arról beszélnek, hogy nem tudják az ágyakat minden emeletre felhordani, mert nem férnek be a liftekbe” – állítja lapunknak egy olvasónk. A betegek között gyorsan elterjedt a hír az ágyakkal kapcsolatos problémáról, az illetékesek viszont tagadják, hogy gondok lennének.

 

Kapcsolódó cikkünk

Eva Kliská, a Pozsonyi Egyetemi Kórház szóvivője azt állítja, ezek az információk tévesek. Az új ágyak szerinte azért vannak még a raktárakban, mert össze kell őket szerelni és fertőtleníteni, majd felviszik őket az egyes osztályokra. „A liftekbe gond nélkül beférnek” – állítja Kliská. Azt mondja, a kórházban 695 ágyat cserélnek le, szinte az összeset. Arra a kérdésre, hogy mikor, azt válaszolta, hogy a lecserélés már megkezdődött, folyamatosan zajlik az egyes osztályokon.

A szóvivő elismerte, hogy a régi kórházi ágyak már közel harmincévesek és komoly problémák vannak velük. „A kórház szinte összes ágyát lecserélik, ez összesen 2302 ágyat jelent, az áruk pedig 4,4 millió euró” – mondta lapunknak Kliská, hozzátéve, hogy többféle típusú elektromos ápolóágyat rendeltek a klinikák és az egyes osztályok igényei szerint.

Szappan a betegnek

Az illetékesek szerint a modernizálás ezzel nem ér véget, de éppen az új ágyak azok, amiket a páciensek leginkább díjazni fognak. Az ígéret szerint hamarosan véget ér a korszak, amikor WC-papírt, szappant stb. kellett bevinni a kórházba. Az állam idén ősszel egymillió higiéniai alapcsomagot oszt szét a kórházak közt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?