Kolíková nem lát okot a lemondásra

Mária Kolíková
Pozsony |

Semmilyen okot nem látok a lemondásra – közölte Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter a közösségi hálón. Ezzel a Smer leváltási javaslatára reagált. A parlament hétfőn fog tárgyalni a miniszter ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról.

Kolíková elutasítja azokat az állításokat, melyek szerint az igazságszolgáltatási térkép reformjának egyik eszköze az épületek vásárlása, és a bírók számának a csökkentése. Milan Lučanský volt országos rendőrfőkapitány halálával kapcsolatban elmondta, hogy az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) nem követett el hibát. Az MK real nevű családi cégével és a testvére Elektronika nevű cégével kapcsolatos vádakat sem tartja megalapozottnak. „Nincs itt semmi, amiben hibáztam volna, ami miatt le kellene vonnom a politikai felelősséget” – jelentette ki.

 

Az OĽaNO összeférhetetlenségi problémát lát a minisztérium épületének a keresésében. „Azzal vádolni engem, hogy visszaéltem a funkciómmal a minisztériumi helyiségek keresésekor megkérdőjelezhető” – közölte azt is hozzátéve, hogy ezt a folyamatot nem tudta befolyásolni, mivel a tárca új székhelyéről még az elődje döntött. Mint elmondta, eddig nem tudott arról, hogy a tárca mostani épületének a bérbeadójához közel álló személy abban a társaságban is benne van, amelynek az ő testvére is a tagja. Hozzátette: tudomásul vette, hogy Igor Matovič, az OĽaNO vezetője politikai felelősségvállalásra szólította fel.

Az SaS és a Za ľudí képviselői kiállnak a miniszter mellett. Valószínűleg az OĽaNO sem fog ellene szavazni. A mozgalom összeírja a miniszterrel és a minisztérium épületének a bérlésével kapcsolatos tisztázatlan kérdéseket, és ezekre magyarázatot fog kérni.

A rendkívüli ülést a Smer kezdeményezte. Robert Fico pártelnök elmondta: ennek oka többek között az Elektronika nevű társaság vitatott szerződései, amelyeket a társaság az RTVS-szel és a Nová scéna színházzal kötött. Az RTVS és az Elektronika társaság szerződési viszonyát az RTVS tanácsa is ellenőrizni fogja. Kolíková korábban az Elektronika társaság elnökségi tagja volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?