Kiska teljes egészében visszadobta a fogyasztóvédelmi törvényt

Pozsony |

Andrej Kiska államfő megvétózta azt a törvényt, amely kimondja, hogy tilos a fogyasztói szerződések elévült követeléseit behajtani. Kiska a jogszabályt teljes egészében visszaadta, ami azt jelenti, hogy a képviselőknek két lehetőségük van: vagy újra megszavazzák változtatás nélkül legalább 76 szavazattal, vagy nem támogatják a törvénymódosítást.

 

Az államfő nagyra értékeli a fogyasztóvédelmi intézkedéseket, de attól tart, hogy a törvény jelenlegi állapotában félreértelmezhető, ezért inkább ártana, mint segítene. A törvénymódosítással a parlament az Alkotmánybíróság jelentésére reagált, amely szerint a fogyasztói szerződések elévült követeléseinek a behajtása alkotmányellenes.

„Egyetértek azzal, ha a törvényhozók reagálnak azokra a helyzetekre, amelyek gyanúsak, illetve veszélyeztetik a társadalmat, de a céljaikat nem lehet olyan törvénnyel elérni, amelyik nem egyértelmű" – hangsúlyozta Kiska. Szerinte a törvénymódosítás félreérthető, és előfordulhat, hogy az egyes jogvédő szervek különböző módon fogják elbírálni ugyanazokat a helyzeteket. Ez pedig egyes fogyasztók diszkriminációjához vezethet.

 

Ebből kiindulva Kiska azt javasolja a képviselőknek, hogy egy olyan törvénymódosítást fogadjanak el, amelyik egyértelműen megállapítja a fogyasztóvédelemre vonatkozó intézkedéseket, amelyek értelmében minden jogvédő szerv ugyanúgy járhat el minden fogyasztó esetében.

A Polgári Törvénykönyv törvénymódosítását október 24-én fogadták el, 117 képviselő szavazatával. Az Igazságügyi Minisztérium a törvényjavaslatban rögzíti, hogy a fogyasztói szerződésekben szereplő elévült követeléseket semmilyen úton nem lehet behajtani. Megengedett lenne az elévült követelés tartalmának megváltoztatása és a behajthatóság megújítása, de kizárólag az adós személy indítványozta jogi aktus által, amely létrejöttének feltétele, hogy az adósnak tisztában kell lennie a fogyasztói szerződésben szereplő kötelezettségek elévülésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?