Kiska: mindent megteszek, hogy az új kormány jó és tisztességes legyen

Andrej Kiska
Pozsony |

Andrej Kiska köztársasági elnök mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy Szlovákia új kormánya jó és tisztességes legyen. A konkrét elképzeléseit Kiska év végéig szeretné elárulni.

 

Ezt a Markíza vasárnapi műsorában mondta el.

"Elsősorban kötelességemnek tartottam minél előbb közölni, hogy nem indulok a jövő tavaszi elnökválasztáson. Teret kell adni az új jelölteknek is, akik meg akarják mutatni magukat, valószínűleg néhányan már várták a döntésemet" - mondta el Kiska.

 

Hozzátette: azt is kötelességének érezte, hogy tudassa a közvéleménnyel, hogy nem kíván távozni a politikai életből.

"Időre van szükségem, hogy mindent megtervezzek, előkészítsek. Azt, hogy mit fogok tenni, később árulom el. Év végéig mindent pontosan elmondok."

A jelenlegi köztársasági elnök nem válaszolt arra a kérdésre, hogy politikai pártot kíván-e alapítani, vagy belép majd egy már meglévő pártba. Kiska nem árulta el azok nevét sem, akikkel erről tárgyalni kíván.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?