Kiska hivatalosan is bemutatta a pártját

Andrej Kiska
Besztercebánya |

Andrej Kiska exelnök hétfőn hivatalosan bemutatta az új pártját, mely Az Emberekért (Za ľudí) nevet fogja viselni.

Kiska Besztercebányán mutatta be a pártját, melynek előkészítő bizottságában ott van Jana Žitňanská korábbi EP-képviselő, Juraj Šeliga, a Tisztességes Szlovákiáért korábbi szóvivője, Mária Kolíková korábbi igázságügyi államtitkár, valamint Michal Luciak, Kiska korábbi belpolitikai tanácsadója.

Kiska hangsúlyozta, hogy a párt nem egy emberről fog szólni.

A párt programját szeptemberben fogja ismertetni. A programon 72 szakember dolgozik, akik eddig 125 konkrét programpontot dolgoztak ki.

A program megírásában Kiska segítségére van Iveta Radičová korábbi miniszterelnök is.

Kiska szerint a pártja azok számára nyújt alternatívát, akik nem tudnak kire szavazni, és a jövőben az SaS, OĽaNO, KDH és PS/Spolu pártokkal tudja elképzelni az együttműködést.

A volt államfő beszélt a leendő új párt alapvető prioritásairól is, melyek közé a jobb egészségügy és oktatás, a mindenkit megillető igazságosság és a környezetvédelem tartoznak.

Az Emberekért párt megkezdi az aláírásgyűjtést. 

Kiska azt mondta, hogy egy esetleges választási győzelem esetén neki mindegy lenne, hogy ő, Sulík, Matovič, Beblavý vagy Truban lenne a miniszterelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?