Kiska: A választások megmutatták,hogy az emberek tisztességes országot akarnak

Andrej Kiska

Andrej Kiska államfő szerint az államfőválasztás első körének eredményei világosan elárulják, hogy az emberek tisztességes és igazságos országban akarnak élni.

Mindezt az ukrajnai özvegyek és árvák számára létrehozott rehabilitációs táborban mondta el Magastátrában. „Az emberek azt akarják, hogy folytassuk Szlovákia kivezetését az erkölcsi válságból" – mondta Kiska.

Az államfő Marian Kotleba és Štefan Harabin elért eredményeire is reagált. „A 25 százalék, amelyet a két jelölt megszerzett, igencsak sok. Fel kell tennünk a kérdést, hogy ez miért történt így. Egyrészt a politika és a politikusok mondtak csődöt, másrészt az lehet a baj, hogy még mindig nem tudunk kézzelfogható eredményekkel szolgálni az embereknek. Még mindig nem valósult meg a szociális ország. Ez is egy ok lehet, amiért az emberek egyre gyakrabban választják az extrémizmust“ – jelentette ki Kiska. Hozzátette: meg kell nevezni a roma-kérdés konkrét megoldásait, és a gyakorlatban is meg kell őket valósítani, mert ez az egyik téma, amellyel a legjobban visszaélnek.

Mintegy ötven ukrajnai özvegy és árva tartózkodik jelenleg a magastátrai (Vysoké Tatry) rehabilitációs táborban, amelyet a háborúban férjüket elvesztett nők és apjukat elvesztett gyerekek számára hoztak létre, és amelyet vasárnap (3. 17.) Andrej Kiska államfő is meglátogatott.

„Nagy örömmel tölt el, hogy Szlovákiában láthatjuk vendégül azoknak a férfiaknak a feleségeit és gyerekeit, akik a háborúban estek el. Ukrajna egy gyönyörű ország, nagy lehetőségekkel és nagyszerű lakókkal. Csak egyetlen gondja van, a szomszédja, amelyik azt hiszi, hogy beleszólhat abba, milyen irányba haladjon és hová tartozzon Ukrajna“ – mondta a találkozó után Kiska.

A kéthetes tábort idén ötödik alkalommal rendezte meg az Ukrajnát támogató nemzetközi szövetség és a Szlovák Külügyminisztérium.

Idén 46-an vesznek részt a programban. Olha Durbak-Chuiko, a szövetség elnöke szerint a gyerekek a táborban tanulnak, játszanak, megismerik a környezetüket, de főleg gyógyulnak. „A fő célunk pszichológiai támaszt nyújtani, hogy az átélt trauma ne maradjon bennük egy életre“ – magyarázta.

A táborban minden gyereknek más a története. Durbak-Chuiko például egy négy gyermekes család sorsáról mesélt. A gyerekeknek nem volt apjuk, az édesanyjukat pedig betegség következtében elveszítették, így árvák lettek. Később örökbe fogadták őket, de az apa néhány év múlva meghalt a háborúban. „Ezek a gyerekek kétszeres veszteséget éltek meg. De van itt például olyan család is, amelyben kilenc gyerek maradt félárván, mert az apjuk meghalt a háborúban“ – magyarázat Durbak-Chuiko. Hozzátette: a tábor segít a gyerekeknek és az anyáknak visszatérni a normális életbe, életcélt találni és pozitívan gondolkodni, amiben a pszichológusok segítenek.

„A rehabilitáció jó a testnek, a szemnek, de a léleknek is. Adhatunk milliókat Ukrajna megsegítésére, de az sem segít annyit, mint ez a projekt“ – mondta Durbak-Chuiko, aki szerint a gyerekek a táborba érkezésükkor csendesek és félénkek, de amikor hazamennek, már vidámabbak, nyitottabbak és világosabbnak látják a jövőjüket.
 

Kiska a beszélgetésben elmondta, hogy azok, akik a háborúban elhunytak, örökre hősök maradnak, nemcsak Ukrajna, hanem az egész világ számára. „Soha nem gondoltuk volna, hogy a világnak ezen a részén is megtörténhet ilyen komoly, békét veszélyeztető dolog, ilyen kegyetlen agresszió, hogy valaki csak úgy egész egyszerűen bekebelezheti egy másik ország területét. Sajnos ez megtörtént. Most a demokratikusan gondolkodó vezetők dolga megfontolni, mit kellene tennünk azért, hogy ilyesmi ne ismétlődhessen meg. Azt sem felejthetjük azonban el, hogy ez a konfliktus még mindig tart, jelenleg is emberek halnak bele“ – hangsúlyozta Kiska a Krím-félsziget Oroszország általi bekebelezésének ötödik évfordulója kapcsán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?