Kiska: a 2018-as év politikai eseményei 1998-ra emlékeztetnek

Ján Kuciak
Pozsony |

A 2018-as évet 1998-hoz lehet hasonlítani a belpolitikai események tükrében, véli Andrej Kiska köztársasági elnök.

 

Kiska a TA3 V politike című műsorában értékelte a 2018-as évet.

„Ján Kuciak és Martina Kušnírová halála teljesen megváltoztatta ezt az évet.“ - mondta Kiska, aki szerint 2018-at a történelem 1998 mellet fogja emlegetni.

A köztársasági elnök szerint mind 1998-ban, mind 2018-ban meg kellett küzdeniük az állampolgároknak a demokrácia alapvető elveiért, mint a tisztesség és az igazságosság.

„1998-ban véget ért Vladimír Mečiar kormányzása, 2018 pedig Robert Fico kormányzásának végével fog összekapcsolódni“ - mondta az elnök.

Kiska meg van győzödve arról, hogy a kettős gyilkosság megrendelője és elkövetője is igazságosan meg lesz büntetve.

Az államfő abban bízik, hogy 2019-ben a politikusok megértik, milyen Szlovákiát szeretnének az állampolgárok: tisztességeset és igazságosat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?