Kevesebb szlovák fizet kenőpénzt, de a korrupciót is kevesebben jelentik

Pozsony |

A kisebb korrupciós ügyek száma csökkent, az utóbbi három évben csak a szlovákok 12 százaléka fizetett valamilyen kenőpénzt, a korrupciót azonban továbbra sem sokan merik bejelenteni – derül ki a felmérésből, amelyet a Focus intézet végzett szeptember végén a Transparency International Slovensko (TIS) számára.

 

„Az utóbbi három évben a szlovákok 12 százaléka fizetett kenőpénzt valamilyen közszolgáltatásért, ami az önálló Szlovákia történelmében a legalacsonyabb szám. Nyugat-Európa országaihoz képest azonban még mindig hatszoros az arány. Németországban például csak a lakosság két százalékának van ilyen jellegű tapasztalata" – mondta Gabriel Šípoš, a TIS igazgatója.

Šípoš szerint a legtöbb kenőpénzes eset az egészségügyi szektorban van, tehát abban a szektorban, amelyet a legtöbb ember használ ki. „A felmérés szerint az emberek leggyakrabban a felnőtt orvosoknak, a belgyógyászoknak és a sebészeknek adtak plusz pénzt az ellenszolgáltatás fejében. Utánuk következnek a fogorvosok, a nőgyógyászok, az ortopédusok és a gyermekorvosok" – fejtette ki.

 

Kapcsolódó cikkünk

Šípoš azt is hozzáteszi, hogy az utóbbi két évben csökkent azoknak a száma, akik hajlandóak lennének jelenteni a korrupciót. „Míg 2016 májusában a megkérdezettek 37 százaléka jelentette volna, ha korrupcióval találkozott volna, addig 2018 őszére már csak a válaszadók alig egyharmada tenné ugyanezt. A lakosok 58 százaléka állítja, hogy valószínűleg nem vagy biztosan nem jelentené a korrupciós esetet" – mondta. Szerinte ez azzal függ össze, hogy az emberek nem bíznak a rendőrségben. A 2018 tavaszán végzett eurobarométeres felmérés szerint a szlovák rendőrség a legkevésbé megbízható az EU-s országok közül, a szlovák lakosoknak csupán a 38 százaléka bízik meg benne.

A TIS szerint azonban a legnagyobb kihívás Szlovákia számára a nagyobb korrupció ignorálása. „A magas beosztású politikusok és vállalkozók megbüntetése még 29 évvel az 1989-es novemberi események után is csak esetleges" – zárta Šípoš.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?