Kevés a pályázat a déli járásokból

A tallósi kastélypark felújítására is jóváhagytak támogatást
Pozsony |

A kulturális minisztérium komoly összeget osztott szét a kiemelten jelentős komplexumok felújítására. A dél-szlovákiai műemlékek közül a galántai, a tallósi és a barkai kastély, valamint a füleki vár is kapott támogatást.

A kulturális minisztérium idén 13,5 millió eurót fordított műemlék-felújításra, amelyből az Újítsuk fel otthonunkat pályázati program keretében majdnem 5 millió eurót ítélt oda kiemelten fontos komplexumok renoválására. A programot tavaly indították. Az első évben magyar vonatkozású műemlékek közül a komáromi erőd, idén pedig a galántai Esterházy-kastély kapott támogatást. „Fontos, hogy a kisebbségi vonatkozású műemlékek is kellő figyelemben részesüljenek, ezért igazán jó dolog, hogy a program két éve alatt, két ilyen, a magyar kisebbség számára fontos műemlék juthatott jelentős forráshoz” – mondta lapunknak Rigó Konrád (Híd) kulturális államtitkár. A galántai neogótikus kastélyt közel félmillió eurós támogatásból renoválják. A munkálatokat kedden tetőcserével indították, az összegből valószínűleg nemcsak a déli, hanem az északi tornyot is felújítják.

Az Újítsuk fel otthonunkat támogatási rendszer több alprogramból áll össze így számos lehetőség adott a pályázóknak a támogatás kérvényezésére. Az első alprogramban bármilyen kulturális műemlékkel pályázhatnak a tulajdonosok, a lényeg, hogy annak műemlék státusza legyen. Az államtitkár szerint a füleki önkormányzat évek óta sikeresen pályázik a vár felújítására. Idén az egyes alprogrammal 52 ezer euróhoz jutottak, a négyes programmal pedig, a támogatás mellett a munkanélküliek bérének átfizetésére is lehetőségük nyílik a munkaügyi hivatalon keresztül.

A négyes alprogramban idén Tallós bizonyult a legsikeresebbnek, ők 45 ezer eurót kaptak a kastélypark felújítására. Rigó hozzátette: „Ha a munkaügyi hivatal támogatását is igénybe veszik, amire a sikeres pályázatuk feljogosítja őket, akkor nagyon komoly felújításon mehet át a kastélypark.” Több község, köztük Barka is, 20 és 50 ezer euró közötti támogatást kapott. A listán megtalálható a lőcsei minorita kolostor, a csallóközcsütörtöki, a szentmihályfai, a somorjai plébánia, és az eperjesi Szent Miklós templom teljes körű felújítása is.

„A sikerek ellenére sajnos még mindig kevesen pályáznak a déli, délkeleti járásokból. Bízom benne, hogy egyre több jó minőségű pályázat érkezik. Az esély mindenki számára adott és minden évben megújul. Idén már kora ősszel új kiírások jelennek meg a minisztérium honlapján” – tette hozzá az államtitkár. A füleki vár idén bekerült a kiemelten jelentős szlovákiai műemlékek közé, így Komárom és Galánta után Füleknek is lehetősége nyílik nagyobb összegű támogatáshoz jutni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?