Kaliňáknak ezúttal egy motorkerékpár miatt kell magyarázkodnia, amit az Egyesült Arab Emírségektől kapott

Robert Kaliňák
Pozsony |

Robert Kaliňák (Smer-SD) volt belügyminiszternek és jelenlegi parlamenti képviselőnek magyarázattal kell szolgálnia azzal a motorkerékpárral kapcsolatban, melyet ajándékba kapott az Egyesült Arab Emírségek belügyminiszterétől. Az összeférhetetlenségi bizottság keddi ülésén eljárást indított Kaliňák ellen.

Róbert Puci (Smer-SD), a bizottság alelnöke védelmébe vette a volt belügyminisztert, és kétségbe vonta az eljárás indokoltságát, a javaslatát azonban nem fogadták el. Hangsúlyozta, hogy az emírségekbeli miniszternek valószínűleg senkinek sem volt alkalma elmagyarázni, hogy Kaliňák nem fogadhat el egy ilyen ajándékot. Hozzátette: a volt miniszter nem használja és nem is állt szándékában használni a motorkerékpárt, amely jelenleg a közlekedési múzeumban áll. Puci tehát úgy ítéli meg, hogy Kaliňák nem szegte meg az összeférhetetlenségről szóló törvényt.  

„Úgy gondolom, hogy eljárást kell indítani, és teret kell adni Kaliňák úrnak, hogy kifejthesse álláspontját” – mondta Ondrej Dostál, az SaS-frakció tagja. Hasonló nézeten van Peter Kresák (Most-Híd) és Vladimír Sloboda (SaS), a bizottság elnöke is, aki az ajándékozás körülményeire és a miniszter állásfoglalására is kíváncsi, melynek alapján a bizottság határozni fog.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?