Káčer Beneš-ügyben csúsztatott: nem a földtulajdonosok pereltek

A két ország külügyminisztere tegnap nem kereste egymás tekintetét. A felmerülő ellentétek miatt korábban nem írták alá a szlovák–magyar vegyes bizottság ülésének jegyzőkönyvét sem. (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján Rastislav Káčer szlovák külügyi tárcavezető azt állította, a szlovák kormány ma nem alkalmazza a Beneš-dekrétumokat. Eközben azonban továbbra is zajlanak azok a perek, amelyekben az állam magánszemélyek földtulajdonának elkobzását igyekszik a kollektív bűnösség elve alapján bevégezni. Szijjártó pedig szlovák kollégáján kívül hétfőn Igor Matovičcsal, de az SNS elnökével is tárgyalt, kedden pedig a V4-es külügyminiszterekkel, a Szövetség képviselőivel, illetve a Smer vezetésével is találkozik.

Szijjártó hétfőn délelőtt Pozsonyban tárgyalt Káčerrel. A két tárcavezető közös sajtótájékoztatóján a szlovák minisztert arról kérdeztük, milyen különbséget lát abban, hogy a szlovák állam most a Beneš-dekrétumokra hivatkozva igyekszik bevégezni földelkobzásokat és aközött, hogy ha a zsidótörvények alapján törekedne ugyanerre. „Be kell ismernem, nem értem, hogy miről beszél. A szlovák kormány a Beneš-dekrétumok alapján ma senkitől nem vesz el semmit” – állítja Káčer. A miniszter szerint a D4-es autópálya alatti telkeket az állam felvásárolja. „Néhány polgár azonban érintve érzi magát és ezért pert indított a Szlovák Földalappal szemben” – mondta. Majd arról beszélt, ezekben a polgári peres ügyekben a független szlovák bíróságoknak kell döntenie, és arra utalt, telekspekuláció gyanúja merült fel. „Az állam tehát nem érvényesíti a Beneš-dekrétumokat” – véli, és hozzátette, a dekrétumok a szlovák jogrend részét képezik.

Káčer állítása azonban téves, nem magánszemélyek indítottak pert a földalappal szemben, hanem fordítva: az államot képviselő Szlovák Földalap indított bírósági eljárást néhány magánszemély ellen. A földalap a magyarok és németek kollektív bűnösségére épülő Beneš-dekrétumokra hivatkozva igyekszik bizonyítani, a kérdéses ingatlanok az állam tulajdonát képezik. Ezzel a szlovák állam az egykori elkobzások bevégzésére törekszik. Az elsőfokú bíróság már több ilyen ügyben elmarasztalta a földalapot. Káčer egyébként még pénteken közölte, nem írták alá a szlovák–magyar vegyesbizottság ülésének jegyzőkönyvét, a két fél ugyanis nem értett egyet a Beneš-dekrétumok kérdésében. Szijjártó a hétfői sajtótájékoztatón a dekrétumok ügyét nem kommentálta.

 

Ingatlanok, támogatások

A magyar külügyminisztertől azt kérdeztük, közölték-e már a szlovák féllel, milyen célból vásárolt a magyar állam történelmi épületeket Szlovákiában, illetve sikerült-e megállapodniuk abban, Magyarország milyen formában támogassa a szlovákiai magyar nemzetiség oktatását. Valamint van-e egyezség a Magyarország által szlovákiai gazdasági szereplőknek adott anyagi támogatásról. A szlovák fél ugyanis korábban azt kérte, szólhasson bele ezen dotációk elosztásába. Szijjártó a válaszában arra hivatkozott, ezekről az ügyekről az említett magyar–szlovák vegyes bizottságokban tárgyalnak. „A kérdések jelentős részében sikerült megállapodni” – mondta, de hozzátette, hamarosan kiderül, hogy a még nyitott ügyeket le tudják-e zárni a bizottságokon belül. Így a gazdaságot érintő kérdésekben is folyik még az egyeztetés. Káčer hozzátette, két kassai történelmi épülettel kapcsolatban a magyar fél már közölte, diplomáciai célokra fogják azokat használni.

NATO és a szankciók

Káčer és Szijjártó közös sajtótájékoztatóján a magyar tárcavezető a NATO-bővítéssel kapcsolatban megismételte Budapest álláspontját: „Magyarország miatt sem a svéd, sem a finn NATO-csatlakozás egyetlen napot sem fog késni.” Hozzátette, a magyar parlament januárban fog erről dönteni. Az Oroszországból tankereken érkező kőolajra kivetett uniós szankcióval kapcsolatban elmondta, Magyarország számára az energiaellátás tisztán fizikai kérdés, ha nem érkeznének az orosz energiahordozók, veszélybe kerülne az ország ellátása. Rámutatott, ez Szlovákiára éppúgy érvényes. Káčer ehhez hozzátette, Pozsony minimalizálni szeretné az orosz energiahordozóktól való függését. „A másik dolog, nem szeretnénk hozzájárulni Oroszország bevételeihez, hogy aztán abból az ukrajnai háborúját finanszírozza” – jelentette ki a szlovák külügyminiszter. Hozzátette, a szlovák függést viszonylag gyorsan meg lehetne szüntetni, de annak az itt előállított olajipari termékek kivitele látná a kárát. Ezzel a környező országokat hoznák nehéz helyzetbe.

Uniós támogatások

Káčer a sajtótájékoztatón arról is beszélt, a szlovák kormány még nem döntötte el, miként szavaz majd az Európai Tanácsban arról, hogy az unió kifizessen-e Magyarországnak 7,5 milliárd eurónyi támogatást. A kohéziós alapokból érkező dotáció megvonása azért került terítékre, mert az EU komoly hiányosságokat lát abban, ahogy Budapest a korrupció ellen harcol. Az unió addig nem szeretné ezeket a pénzeket Magyarországnak adni, míg meg nem bizonyosodnak róla, hogy azokat nem lopják szét, illetve nem csak a kormány közeli vállalkozókhoz kerülnek. A szlovák tárcavezető azonban azt elmondta, támogatják az unió által bevezetett mechanizmust, amely a források ilyen védelmét szolgálja. Pozsony néhány nap múlva dönthet arról, miként szavaz Magyarország ügyében. Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban hétfőn az Expres rádió vitaműsorában egyébként elmondta, örülne, hogy ha Brüsszel minden tagállammal szemben egyformán járna el, ám arra a kérdésre, hogy egyetért-e a Magyarországnak szánt támogatás megvonásával, már nem válaszolt.

Kétoldali viszony

„Magyarország és Szlovákia olyan kiszámítható és megbízható partnerséget épített fel, amely segít mindkettőnknek abban, hogy ezeket a biztonsági, gazdasági és energiaellátási nehézségeket eredményesebben kezeljük, mintha nem működnénk együtt” – jelentette ki Szijjártó. Hangsúlyozta, Szlovákia többtucatnyi rendőrrel járul hozzá a magyar–szerb határ védelméhez. Szijjártó rámutatott, Szlovákia Magyarország második legfontosabb kereskedelmi partnere, tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom meghaladta a 13 milliárd eurót és ezzel rekordot döntött, s idén is 43 százalékos növekedést regisztráltak. A kapcsolatok további bővítése érdekében folyamatos a két ország közötti összeköttetések javítása, jövőre három Ipoly-híd, valamint egy közúti és egy kompkapcsolat fog elkészülni, így öt újabb helyen lesz határátlépés – húzta alá. Jó hírnek nevezte, hogy az Európai Bizottság elfogadta azt a magyar–szlovák közös programot, amelynek keretében 135 millió euró értékben hajthatók végre határon átnyúló fejlesztések közösségi finanszírozással a jelenlegi hétéves költségvetési ciklusban.

A miniszter ezt követően az energiaellátásról elmonda, szerinte nagyon helyes stratégiai döntésnek bizonyult a gázvezeték-rendszerek és a villamosenergia-hálózatok összekötése. Elmondta, mára az áram vált az első számú importtermékké Szlovákiából, miután a határkeresztező kapacitás másfélszeresére emelkedett a közelmúltbeli fejlesztések nyomán. Arról is beszélt, a gázvezeték-rendszerek összeköttetésének eredményeként fontos pont jöhet létre az észak-déli tranzitútvonalon, az interkonnektor kapacitását pedig Magyarország kész a jelenlegi évi 1,75 milliárd köbméterről 5,2 milliárd köbméterre növelni Szlovákia irányába. Kölcsönösen előnyösnek minősítette a szoros együttműködést a nukleáris energia terén is, és kiemelte, hogy mindkét ország kapacitásai növelésén dolgozik az energiabiztonság javítása érdekében.

Szijjártó Pozsonyban a Brüsszelt bíráló politikusokat is körbejárja

Szijjártó még hétfőn Andrej Dankóval, a parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökével is találkozott, ahogy Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszterrel is egyeztetett. Matovič Szijjártót egyébként a pénzügyminisztériumban fogadta, a megbeszélésen Grendel Gábor (OĽaNO, NOVA), a parlament alelnöke és Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő is jelen volt. A magyar miniszter kedden újra a szlovák fővárosba érkezik, ahol a V4-es kollégáival, így Káčeren kívül Jan Lipavský cseh, Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel is tárgyal. Információink szerint a Szövetség képviselőivel is találkozik, de egyeztet az ellenzéki Smerrel is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?