Ismét az összefogásról tárgyaltak Pozsonyban

összefogás magyar fórum mkp

A parlamenti választás előtti együttműködésről tárgyalt Pozsonyban több magyar párt és mozgalom.

Az egyeztetés után a parlament lépcsőjén tartott sajtótájékoztatón Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke elmondta, az MKP-n múlik, hogy milyen úton haladnak tovább az egyeztetések. Az MKP ugyanis a Híddal közös választási párt létrehozásáról szóló tárgyalásokra kapott meghívót Bugár Béla pártjától.

Simon arra is utalt, a megállapodást követően mindenképpen el fognak indulni a választáson. "Az egységes lista kialakítására vonatkozó szándék minket kötelez. Akár az MKP-val, akár nélküle" - mondta Magyar Fórum elnöke. Egyben a Hídnak az MKP-felé tett ajánlatát úgy értékelte, Bugár pártja ezzel csak meg akarja osztani az egységes magyar képviselet kialakítását.

Simon hozzátette, a ma megjelent pártok és mozgalmak kormányváltásban érdekeltek és kizárták, hogy a Kotleba-féle ĽSNS-szel, esetleg Štefan Harabin pártjával együttműködnének.

Simon elmondta, a most jelenlévő szubjektumok közül a jövő héten a Magyar Fórum, az MKP és a bejegyzésre váró Összefogás mozgalom folytatja a tárgyalásokat. Itt arról lesz szó, hogy megtalálják a tárgyalássorozatba bevont pártok és kezdeményezések számára azt a jogi formát, amelyben a parlamenti választáson elindulhatnak.

Kocur László, az MKP pártigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, a hétvégén tarják Országos Tanácsukat, ahol a pártjuk dönteni fog arról, hogy a Híddal közös választási pártban, vagy a ma megjelent szubjektumokkal közös listán indulnak-e a választáson.

Mózes Szabolcs az Összefogás mozgalom nevében arról beszélt, üdvözlik a Magyar Fórummal kötött megállapodást, amely értelmében közösen lépnek fel. Mindezt függetlenül attól, hogy az MKP milyen döntést hoz. "Ugyanakkor arra kérjük az MKP-t, hogy a döntését hozza meg a hétvégi Országos Tanácsán, hiszen sürget minket az idő" - tette hozzá. Kérdésre válaszolva elmondta, az Összefogás mozgalomnak továbbra is az a célja, hogy a választási párt intézményi kereteit biztosítsa a vele együttműködni szándékozó szubjektumok számára.

Az Összefogás és annak tagjai korábban azt kommunikálták, hogy a választáson a mozgalom csak akkor indul el, ha megfelelően egyesíteni tudja a szlovákiai magyar érdekképviseletet, a jelenlegi pártokkal párthuzamosan nem vág neki a parlamenti választásnak. A mai tárgyalás után azonban a felek arra utaltak, mindenképpen elindulnak. Nagy József, a mozgalom képviselője ezzel kapcsolatban elmondta, bízik benne, hogy pont ezen lépésük miatt az MKP végül nem kezd újra tárgyalásokat a Híddal. "Bízom benne, hogy nem futnak bele abba a csapdába, hogy még hetekig, vagy hónapokig fogják húzni az időt" - mondta Nagy.

A mai esemény házigazdája a Magyar Fórum volt, de jelen volt még az MKP, az Összefogás mozgalom, illetve az Új Egység mozgalom, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Csemadok és a Via Nova képviselői is meghívót kaptak.

A mai egyeztetés annak a tárgyalássorozatnak a következő állomása, amelyet első alkalommal szeptember 26-án az MKP székházában tartottak és amelyre a Hidat nem hívták meg. Ezen a tárgyaláson az MKDSZ ugyan jelen volt, de jelezte, szóbeli megállapodást kötött a Híddal való együttműködésről, így a párt képviselői még az egyeztetés vége előtt távoztak. A második találkozót eredetileg múlt hétre tervezték, de aztán elhalasztották. Ez utóbbira került sor ma, immáron az MKDSZ nélkül. A Hidat most sem hívták meg. A mostanit előreláthatóan még több tárgyalási kör követi majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?