Idén nem lesz új rendőrfőkapitány

Milan Lučanský
Pozsony |

Továbbra is Milan Lučanský marad az országos rendőrfőkapitány, a koalíció ugyanis nem tud megegyezni az új rendőrfőnök kinevezésének módosításában, az új rendőrfőnököt ezért vélhetőleg csak jövőre fogják kinevezni.

Az eredeti tervek szerint ősszel váltotta volna az új szabályok szerint megválasztott vezető az ideiglenesen kinevezett Lučanskýt. A Sme napilap értesülései szerint viszont ez az időpont kitolódik 2019-re.

Elakadt javaslat

A rendőrség vezető képviselőinek kinevezését is megreformáló törvénytervezetet még Tomáš Drucker belügyminiszter nyújtotta be tárcaközi egyeztetésre. Előrelépés azóta nem történt, bár az új miniszter, Denisa Saková azt állítja, hamarosan kiértékelik a törvénytervezethez érkezett észrevételeket. „Azt szeretnénk, ha az országos rendőrfőkapitány kiválasztásának módosítása 2019. január 1-től lenne hatályos, s nem október 1-től, ahogy azt Drucker akarta” – közölte Lucia Kirinovičová, a belügyminisztérium szóvivője.

Az új törvény például azzal számol, hogy a rendőrfőkapitányt hétéves megbízatási időszakra választanák meg. Ezzel az ellenzék sem ért egyet, Veronika Remišová, az OĽaNO képviselője szerint ez a rendszer még a jelenleginél is rosszabb lesz. „Az országos rendőrfőkapitányt gyakorlatilag nem lehet majd meneszteni” – mondta Remišová.

Ugyanúgy a megbízatási időszak hosszát bírálja a koalíciós SNS is. „Inkább a négy plusz négy éves időszakot támogatjuk” – tette hozzá Tibor Bernaťák, az SNS frakcióvezetője. Peter Pellegrini (Smer) kormányfő elismerte, hogy a kérdést a koalíció még nem zárta le, s kénytelenek lesznek kompromisszumos megoldást találni.

Kapcsolódó cikkünk

Kiska vétóval fenyeget

Sakovának még akkor sem lesz nyert ügye, ha javaslatára a kormány és a parlament is rábólint, Andrej Kiska államfő ugyanis korábban jelezte, a törvényt a jelenlegi formájában egészen biztos, hogy megvétózza. A javaslat ugyanis szerinte csak fügelevél, amellyel a koalíció a rendőrség legkomolyabb problémáit próbálja eltakarni. „Az alapvető probléma, hogy a javaslat mintha elvenné a minisztertől a felelősséget a rendőrfőkapitány kiválasztásáért. Nem akarhatom tőle, hogy felelősséget vállaljon a rendőrség eredményeiért, ha nem lesz lehetősége megválasztani a kulcsfontosságú személyt a tárcánál” – fogalmazta meg kifogásait Kiska.

Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányt júniusban váltotta a poszton Milan Lučanský. Kinevezését az ellenzék és nonprofit szervezetek is bírálták, amiért bűnügyi múlttal rendelkező személyekhez fűzhetik szálak. Lučanský a Sme napilapnak adott interjúban kilátásba helyezte, hogy az országos rendőrfőkapitány posztját a kiválasztás szabályainak módosítása után is megpályázza. (sme.sk, ma)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?