Hivatalos: Čaputová elfogadta Sólymos lemondását, Érsek vezeti a tárcát

Sólymos Érsek
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő ma hivatalosan is átvette Sólymos László (Híd) lemondólevelét, egyúttal Érsek Árpád (Híd) közlekedési minisztert bízta meg a környezetvédelmi tárca ideiglenes vezetésével.

Čaputová egy korábbi nyilatkozatában díjazta, hogy a miniszter levonta a személyes következtetéseket azután, hogy ittasan konfliktusba keveredett, s közölte: az egyik legjobb környezetvédelmi miniszterként tartja számon.

„Sólymos úr döntésére úgy tekintek, mint az önreflexió megnyilvánulására. A döntést önállóan, tehát nem külső nyomásra hozta meg. Minden köztisztviselőnek készen kell állnia felelősséget vállalni az elkövetett hibákért, mert e nélkül nem javítható a közélet színvonala. Sólymos úr bizonyította, hogy képes erre, ami Szlovákiában sajnos nem jellemző”

– jegyezte meg a környezetvédelmi miniszter döntése kapcsán az államfő.

Čaputová kiemelte, hogy Sólymos igyekezett a tárcát a jelenkori igényeknek megfelelően átformálni. Felidézte például a Környezetpolitikai Intézet létrehozását, illetve a környezetpolitikával kapcsolatos, 2030-ig hatályos stratégiai dokumentum elfogadását. Pozitívan értékelt több, a tárca által kidolgozott jogszabályt is, így a Lex Csallóközt, a hulladéktörvény módosítását vagy a PET palackok betétdíjas rendszerét bevezető törvényt. Fontos eredménynek tekinti azt is, hogy Szlovákia elkötelezte magát amellett, hogy 2050-re eléri a karbonsemlegességet.

Sólymos azután nyújtotta be a lemondását, hogy egy Pozsony központjában lévő ázsiai étteremben január 22-én összetűzésbe került az ottani alkalmazottakkal. A rendőrök őt és a testvérét is őrizetbe vették, majd a szükséges intézkedések elvégzése után elengedték őket. A rendőrség az incidenssel összefüggésben garázdaság és rongálás ügyében indított eljárást.

Sólymos a 2016-os parlamenti választások után állt a környezetvédelmi tárca élére. Korábban frakcióvezető volt, a környezetvédelemmel addig nem foglalkozott. Bár a Kuciak-gyilkosságot követően, 2018. március 15-én a kormány lemondott, Sólymos továbbra is környezetvédelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes maradt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?