A hejcei légi tragédia áldozataira emlékeztek

hejce2
Hejce |

Tizenkét éve történt a hejcei légi katasztrófa. A baleset helyszínén megemlékezést tartottak, Peter Gajdoš, Szlovákia, és Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere is lerótta kegyeletét. 

A tizenkét évvel ezelőtt lezuhant szlovák An–24-es csapatszállító repülőgép negyvenkét áldozatára emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen felállított emlékműnél, illetve a tragédia helyszínén, a Borsó-hegy tetején. Peter Gajdoš azt mondta, azoknak a katonáknak az emlékére gyűltek össze, akiknek sajnos nem adatott meg, hogy küldetésükről hazatérve újra lássák és megöleljék szeretteiket.

Ez a hely azt jelképezi, mennyire törékeny az emberi élet, és hogy egy röpke pillanat alatt minden megváltozhat. Az itt elhunyt negyvenkét katonáról soha nem feledkezünk meg, a liptószentmiklósi Hajnicovo temetőben katonai emlékhelyet építünk

 – mondta Gajdoš.

A mai megemlékezés a hejcei községi hivatal előtt kezdődött, ahonnan huszonöt katonai terepjáróból álló konvoj indult a Borsó-hegy csúcsára, ahol a két honvédelmi miniszter, Milan Maxim szlovák vezérkari főnök és Martin Farkaš, a hejcei tragédia egyetlen túlélője is részt vett a megemlékezésen. „Igyekszünk tanulni a hibáinkból, éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlatokra és a fegyvertechnikára. Katonáink ma is veszélyes helyeken járnak, több száz órát repülnek, több ezer kilométert utaznak. Minden helyzetre fel kell készülniük” – mondta Milan Maxim.

A megemlékezés után szentmisét tartottak a település római katolikus templomában, azt követően pedig a településen található emlékhelyen rótták le kegyeletüket az emlékezők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?