Heger szerint az unió tárt karokkal várja a jelentkezni vágyó országokat

eduard heger
Pozsony |

Az Európai Unió várja azokat az országokat, amelyek képesek teljesíteni a csatlakozási feltételeket. Ez az egész unió számára lehetőség, jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a davosi Világgazdasági Fórumon tartott panelbeszélgetésen.

A kormányfő felidézte, hogy Szlovákia 1998-ban majdnem lemaradt az „európai integrációs vonatról”, de az Európai Bizottság segítségével sikerült behoznia két év lemaradását és Csehországgal, Lengyelországgal és Magyarországgal együtt csatlakozni az EU-hoz. Azt javasolja, hogy most ugyanezt a segítséget kapja meg Ukrajna.

Heger szerint Ukrajna teljesíteni akarja a csatlakozási feltételeket, nem akar kivételeket, de segítségre van szüksége. Ugyanez a helyzet a Nyugat-Balkán országaival, Grúziával és Moldáviával. „Segítsünk ezeknek az országoknak, és ha készen állnak, beléphetnek az Európai Unióba” – tette hozzá.

Heger azt mondta, érti egyes tagállamok aggodalmát a csatlakozási folyamat felgyorsítása kapcsán. „Ugyanakkor a csatlakozni kívánó országoknak meg kell érteniük, hogy csak úgy válhatnak az EU részévé, ha teljesítik a feltételeket és elfogadják a szabályainkat” – jegyezte meg a kormányfő.

A davosi Világgazdasági Fórumon az egyik fő téma az európai államok függése az orosz energiahordozóktól. „Túl hosszú ideig adtuk fel az elveinket cserébe az olcsó gázért és kőolajért. A Putyin elnökkel kötött kompromisszumok eredményezték az ukrajnai háborút, és most az ukránok ontják a vérüket a mi értékeinkért, hogy nekünk ne kelljen” – jelentette ki Heger.

Hangsúlyozta, hogy kulcskérdés az energiahordozók diverzifikálása, de ahhoz, hogy ez működjön, az egész EU-nak egységesen kell fellépnie. „Meg kell vizsgálnunk, hogyan tudjuk átalakítania a földgáz- és kőolajszállítást, hogy elfogadható áron máshonnan tudjuk beszerezni az energiahordozókat” – szögezte le a kormányfő. Hozzátette, hogy ehhez a nyugat-keleti irányú megbízható szállítást is biztosítani kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?