Heger szeretné, ha Lengyelországba is kedvező feltételekkel utazhatnánk

Eduard Heger és Mateusz Morawiecki
Pozsony |

Eduard Heger (OĽaNO) szlovák miniszterelnök csütörtökön lengyel kollégája, Mateusz Morawiecki elé terjesztette azokat a kedvező utazási feltételeket, amelyekben Szlovákiának sikerült megállapodnia Csehországgal, Magyarországgal, Ausztriával és Horvátországgal. Szlovákia szeretné, ha Lengyelország is csatlakozna ehhez a megállapodáshoz.

Heger csütörtöki lengyelországi hivatalos látogatása során tájékoztatott a Magyarországgal, Ausztriával, Csehországgal és Horvátországgal kötött megállapodásról, amelynek értelmében a már beoltott szlovák állampolgárok anélkül utazhatnak nyaralni ezekbe az országokban, hogy tesztet kellene csináltatniuk, vagy karanténba kellene vonulniuk. Ez akkor lehetséges, ha legalább 22 nap eltelt el a vakcina első adagjának beadása óta.

A miniszterelnök azt szeretné, ha a szlovák állampolgárok ilyen feltételek mellett léphetnének be Lengyelország területére is, a lengyel állampolgárok pedig Szlovákiába.

Morawiecki a sajtótájékoztatón elmondta, számos ország már elismeri más országok oltási igazolását. Hangsúlyozta, hogy ami az orosz Szputnyik V vakcinát illeti, Lengyelország csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat ismeri el.

Heger hangsúlyozta, hogy Lengyelország nagyon fontos szomszédunk, és a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerünk. „Gazdasági és politikai téren is együttműködünk, de a kultúra és a nyelv is összeköt bennünket, ami az idegenforgalom szempontjából is előny” – mondta. Emlékeztetett arra, hogy tavaly több mint 100 ezer lengyel állampolgár látogatott Szlovákiába.

A találkozó fontos témája volt az áfa (DPH) kérdése is, ami Heger szavai szerint évek óta gondot okoz Lengyelországnak és Szlovákiának is. Megjegyezte, hogy ezen a területen már elkezdődött, és gyors léptekkel halad az együttműködés. Elmondta, hogy a két ország között továbbra is intenzív információcsere zajlik a pénzügyi közigazgatás területén, hogy az adócsalásokra fény derüljön. „Változtatunk a helyzeten, korrigáljuk a dolgokat, és úgy gondolom, ezzel befellegzett a csalóknak” – tette hozzá.

A tárgyalópartnerek energetikai kérdésekről, valamint a kétoldalú, és határokon átnyúló együttműködésről is egyeztettek. Ezzel kapcsolatban Heger elmondta, idén több tucatnyi projekt fejeződik be, köztük egy 250 kilométer hosszú, a Tátra körül vezető kerékpárút építése. Az új programozási időszak előkészítése során 130 millió eurót szánnának ennek az együttműködésnek a támogatására - tette hozzá a kormányfő.

Morawiecki tájékoztatása szerint egy Szlovákián, Magyarországon és Románián átívelő infrastrukturális együttműködésről is tárgyaltak. A hibrid támadások, a V4-es együttműködés, valamint az ukrajnai és fehéroroszországi helyzet is szóba került. Morawiecki közölte, örül, hogy a két ország azonos álláspontot képvisel az adóügyi bűnözés elleni küzdelemben. Hozzátette, ezeken a területeken megegyezik az országok álláspontja.

Csütörtöki lengyelországi látogatása során Heger megkoszorúzta az 535. számú szlovák szakasz emlékművét és az ismeretlen katona sírját. Meglátogatta a varsói szlovák intézetet, és a látogatás utolsó programpontjaként találkozott Andrzej Duda lengyel elnökkel.

A kormányfő elmondta, az elnökkel folytatott tárgyalás hasonló szellemben zajlott, mint a lengyel miniszterelnökkel. „Ugyanazok a fontos gazdasági és biztonságpolitikai kérdések kerültek terítékre. Megvitattuk a Három Tenger Kezdeményezés kérdését, az energiabiztonság, az Északi Áramlat 2 témáját” – mondta. A miniszterelnök tájékoztatta Dudát Szlovákia álláspontjáról és a lengyel miniszterelnökkel ebben a kérdésben kötött megállapodásról is.

A szlovák delegáció tagja volt Martin Klus, a külügyminisztérium államtitkára és Ján Oravec, a gazdasági minisztérium államtitkára is.

Heger csütörtökön késő délután tér haza első hivatalos lengyelországi útjáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?