Harmincéves a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park

Szlovák Paradicsom

Ma nemzetközi konferencia keretében emlékeztek a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park létrehozásának harmincadik évfordulójára. Sólymos László környezetvédelmi miniszter köszönetet mondott a park munkatársainak, és ismertette azokat a lépéseket, melyeket a tárca a természetvédelem területén tervez.

Harminc éve hirdették ki a Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkot. Az évek során Szlovákiában sok minden megváltozott. Valami gyorsan változott, valami fokozatosan, és valami csak az utóbbi pár évben változik. A természetvédelem az a terület, ahol van mit behoznunk“ –jelentette ki a konferencián Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

A szaktárca vezetője köszönetet mondott a nemzeti park dolgozóinak munkájukért. Megjegyezte, hogy épp a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park a jó példa arra, hogyan válhat a természetvédelem az egész térség fejlődésének egyik pillérévé.

Rendkívül büszke vagyok, hogy a »Szlovák Paradicsom Nemzeti Park« márkajel mára elfogadottá vált az egész régióban“ – jegyezte meg Tomáš Dražil, a nemzeti park igazgatója. Elmondása szerint a helyi gazdaság jelentős forrása az idegenforgalom, amely közvetlenül függ a nemzeti park természetes környezetének minőségétől. A Szlovák Paradicsom rengeteg lehetőséget kínál túrázásra, kerékpározásra, lovaglásra, síelésre, sziklamászásra és jégmászásra.

A park történelmében jelentős mérföldkő a zonáció, amely 2016 júniusában lépett életbe. Egyértelmű szabályokat vezetett be a gazdálkodásban és meghatározta a beavatkozásmentes területeket. Ugyanakkor teret adott olyan új ökoturisztikai tevékenységeknek, mint az evezés a Hernád áttörésen vagy via ferrata a Kyseľ-szurdokban, amelyek tovább növelték a régió vonzerejét.

A környezetvédelmi miniszter szerint, a Szlovák Paradicsomban szerzett tapasztalatok értékes alapot jelentenek a természetvédelmi szabályok meghatározásához Szlovákia egész területén. Például a szóban forgó nemzeti park zonációjánál az Állami Természetvédelmi Hivatal először vásárolt saját erdőterületet.

Ezen az úton haladunk más helyszíneken is. A nemzeti parkokban tavaly kezdtük aktívan érvényesíteni az elővásárlási jogot. A közelmúltban mintegy 67 hektárt vásároltunk a Polonyinákban, korábban a Szlovák Karsztban és a Kis-Fátrában is földterülethez jutottunk.” – jegyezte meg a tárcavezető. A miniszter emlékeztetett, hogy készül a természetvédelmi törvény módosítása is, mely szerint a beavatkozásmentes zónában lévő állami földterületek az Állami Természetvédelmi Hivatal igazgatása alá kerülnének. 2025-ig biztosítani kell, hogy minden nemzeti park területének felét emberi beavatkozás nélküli zónává nyilvánítsák, a többi területen pedig természetbarát gazdálkodást kell folytatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?