Harabin: A többi jelölt a legkisebb szlovákiai falu polgármesteréhez illő tulajdonságokkal sem rendelkezik

Štefan Harabin
Pozsony |

Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság bírója pénteken reggel leadta a parlamentben az elnökválasztáson való indulásához szükséges aláírásokat, amelyekből 31 993 darabot sikerült összegyűjtenie.

 

Harabin, mint elmondta, egyetlen plakátot sem fog felhasználni az elnökválasztási kampánya során. „Ez lesz a legolcsóbb kampány Szlovákia történetében” – közölte azt is hozzátéve, hogy a lehető legkisebb befektetéssel számol, és hogy a pénz egy transzparens bankszámlára kerül. Arról biztosított továbbá, hogy „nem fogják oligarchák támogatni”.

Harabin meg akarja nyerni a választásokat, és elutasítja az üzletelgetést azzal kapcsolatban, hogy visszalép vagy nem lép vissza valaki másnak a javára. A többi jelölt szerinte „a legkisebb szlovákiai falu polgármesteréhez illő tulajdonságokkal sem rendelkezik”.

 

Hangsúlyozta: polgári jelöltként indul, és semmilyen politikai párttal nem akar tárgyalni. Ugyanakkor bármely politikai párt választóitól szívesen veszi a szavazatokat. Harabin víziója „az állam és a keresztény szlovák családok megmentése, valamint az államon belüli rendrakás”.

A parlament elnökének hét napja van arra, hogy elfogadja Harabin indulását az államfőválasztáson. Addig Harabin folytathatja bírói munkáját a Legfelsőbb Bíróságon.

Az elnökválasztásra március 16-án, szombaton kerül sor, a második forduló pedig március 30-án esedékes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?