Gašpar mellett Krajmer is visszatér

Tibor Gašpar
Pozsony |

Tibor Gašpar leváltott rendőrfőkapitány visszatért a belügyminisztériumba, Denisa Saková (Smer) belügyminiszter tanácsadója lett. Gašpar annak idején azért távozott, hogy megnyugodjanak a Ján Kuciak megölése miatt tüntető tömegek. Saková szerint Gašpar visszatérésével nincs semmi gond, az ellenzék szerint ez hatalmas öngól.

 

Miközben több mint háromszáz hazai újságíró közös nyilatkozatban emlékeztet Ján Kuciak és Martina Kušnírová fél évvel ezelőtti brutális kivégzésére, illetve arra, hogy máig sem tudni, ki és miért követte el a kettős gyilkosságot, addig a smeres Denisa Saková belügyminiszter tanácsadójának fogadta fel a leváltott rendőrfőkapitányt. A Denník N értesülését a belügyminisztérium sajtóosztálya is megerősítette, Tibor Gašpar augusztus elsejétől tanácsadó a belügyben. „A törvénykezési folyamat és a szociálisan hátrányos helyzetű közösségeket érintő kérdések szakértője” – közölte Petar Lazarov, a tárca szóvivője. Hozzátette, hogy Gašpar nincs teljes állásban. Hogy mennyit keres, azt először megpróbálták eltitkolni, végül tegnap közölték, hogy bruttó 2030 eurót kap.

Grendel Gábor (OĽaNO–Nova) szerint Denisa Saková azzal, hogy Gašpart fölvette tanácsadónak, és nem akarta nyilvánosságra hozni a fizetését sem, duplán öngólt rúgott. „Ez a Smer tipikus stratégiája: gondoskodik a saját embereiről, méghozzá az adófizetők pénzén” – jelentette ki Grendel Gábor.

 

„A volt rendőrfőkapitány visszatérése a belügyminisztériumba csak azt erősíti meg, hogy a belügyben nem történt semmilyen változás” – állítja Grigorij Mesežnikov, aki szerint nem marad felháborodás nélkül Saková lépése.

Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány leváltása a kettős gyilkosság miatt tüntetők egyik alapvető követelése volt. Rendőrfőkapitányként ugyanis a nyomozás elejétől kezdve folyamatosan ellentmondásokba bonyolódott. A Pellegrini-kormány megalakulásakor Andrej Kiska államfő is Gašpar menesztését kérte. A főkapitány azonban kijelentette, hogy nem mond le, és a javuló rendőrségi statisztikákról tartott sűrűn sajtótájékoztatót. Mivel Tomáš Drucker, Pellegrini első belügyminisztere képtelen volt őt leváltani, mindössze 27 nap miniszterkedést követően végül maga távozott. „Tudok önállóan dönteni, és a belügyminisztérium élén is ezt fogom tenni. Számítok rá, hogy a sajtó a munkám és a döntéseim alapján fog megítélni, és a nyilvánosságot is erre kérem. Ne az alapján ítéljenek, hogy kivel dolgoztam az utóbbi tíz évben” – mondta kinevezésekor Saková elődjével, Robert Kaliňákkal kapcsolatban.

 

Kapcsolódó cikkünk

Grigorij Mesežnikov elemző szerint Tibor Gašparnak a belügyben való felbukkanása arról árulkodik, hogy a kormányzó hatalom – a személycserék ellenére – minden áron meg akarja őrizni a befolyását, ami egyelőre sikerül is neki.

A Denisa Saková (Smer) vezette belügyminisztérium védelmezi Tibor Gašpar menesztett rendőrfőkapitány tanácsadói posztját. A sajtóosztály azzal igyekszik indokolni a lépést, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű közösségekben nő a bűncselekmények száma, ezért a problémával foglalkozni kell. A belügy állítja továbbá, hogy a menesztett főrendőr a cseh belügyminisztert is tanácsokkal látja el. Saková annak ellenére alkalmazta Tibor Gašpart, hogy a rendőrfőkapitány menesztését több ezres tömeg követelte a főváros és az ország több nagyvárosának utcáin.

Saková hivatalba lépésekor váltig állította, hogy ő nem lesz Robert Kaliňák meghosszabbított keze. Tibor Gašpar távozását Peter Pellegrini kormányfő jelentette be április közepén. Gašpar május végéig volt funkcióban.

Két hónappal később, augusztus elsejétől lett a belügyminiszter tanácsadója. Erre egyébként már távozásakor is utalt. Akkor azt mondta, jövőjével kapcsolatban a politikába való belépést, és azt is fontolgatja, hogy továbbra is szakmájában dolgozzon.

 

 

Rossz döntés

Saková döntését elhibázott, méltatlan lépésnek tartja a politikai elemző. „Már kinevezésekor Robert Kaliňák jobbkezének tartotta a közvélemény Denisa Sakovát, ezzel a lépéssel csak megerősítette ezt” – mondta Grigorij Mesežnikov, aki szerint a hír már most haragot váltott ki az emberekben.

Emlékeztetett arra is, hogy a Tisztességes Szlovákiáért aktivistái már jelezték, hogy szeptemberben újabb tüntetésre készülnek, s ez lehet az egyik központi témájuk.

Az SaS szerint Saková tettei szánalmasak és a társadalomra nézve károsak. „Tibor Gašpar szimbólumává vált minden rossznak, ami a rendőri testülettel megtörténhet: szakmaiatlanság, indokolatlan brutalitás, a kormányt bírálók zaklatása, miközben a politikusok által elkövetett bűncselekményeket képtelen felgöngyölíteni” – közölte az SaS.

Ráadásul a Denník N úgy tudja, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) volt vezetője, Róbert Krajmer, akinek menesztése szintén Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásával hozható összefüggésbe, szeptembertől szintén a belügyben fog dolgozni. Grigorij Mesežnikov szerint a kormányhatalom minden áron meg akarja őrizni a befolyását, s ezt egyelőre sikeresen teszi. Az elemző szerint a Smer azért is merhette meglépni ezt a lépést, mert a párt preferenciája a gyilkosság óta 20% körül stabilizálódott. Ráadásul koalíciós partnerei sem emelik fel a szavukat.

Közös nyilatkozat

Közben a hazai újságírók közös nyilatkozatot adtak ki Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásával kapcsolatban. „Fél év telt el azóta, hogy Ján Kuciakot és Martina Kušnírovát meggyilkolták. Még mindig nem tudjuk, hogy ki gyilkolta meg őket, és miért tette. Még mindig kételkedünk abban, hogy a nyomozás valóban független. Ján írt a maffiáról, mely kapcsolatban állt Robert Fico volt kormányfő legközelebbi munkatársaival. Mivel a gyilkosságot követően nem került sor alapvető változásokra a rendőrségen és az ügyészségen, nem bízhatunk a valódi nyomozásban. Kollégánk meggyilkolása megrázott bennünket, de nem félemlített meg. Nem szűntek meg a kérdéseink, továbbra is nyomozunk, és ellenőrizzük a politikusokat és a köztisztviselőket. A kormánypolitikusok nem változtak meg a gyilkosság után. Ellenkezőleg. Az újságírókkal még keményebb stílusban kommunikálnak. A gyilkosságot és a nyilvánosság reakcióját összeesküvés elméletekkel próbálják meg összekötni. A demokratikus ország számára a független újságírók pótolhatatlanok. Ne engedjük, hogy fél évvel Ján Kuciak és Martina Kušnírová halálát követően ez feledésbe merüljön” – áll a lapunk által is támogatott nyilatkozatban, melyet több mint 300 újságíró és kiadó írt alá. (SITA, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?