A főtüntetést lefújták, de sokan így is utcára mennek ma

tüntetés
Pozsony |

Bár a Tisztességes Szlovákiáért pozsonyi tüntetésének szervezői lefújták a mai tömegrendezvényt, Pozsony nem marad tüntetések nélkül, és országszerte is sok városban demonstrálnak majd. 

A tüntetéssorozat többi szervezőjét meglepte a pozsonyi szervezők döntése, a Denník N napilapnak többük úgy nyilatkozott, még szerda este is kapcsolatban voltak,és akkor mégszó sem volt az akció lefújásáról. 

Sok helyen lesz tüntetés 

Bár a nagy tömegrendezvény elmarad, a fővárosban azért így is lesz megmozdulás: több pozsonyi főiskola hallgatói jelezték, hogy pénteken délután fél öttől csendes menetet indítanak a Komenský Egyetem Šafárik téri épülete elől az Sznf térre, ahol gyertyát gyújtanak a meggyilkolt Ján Kuciakért és Martina Kušnírováért. 
A tüntetések folytatódnak Kassán, Eperjesen, Besztercebányán, Brünnben és Nyitrán is, Zlatica Kušnírová, Martina édesanyja pedig Nagymihályon és Homonnán is beszélni fog. 

Kapcsolódó cikkünk

Értetlenség 

A tüntetők jó része a közösségi oldalakon nem tudja mire vélni az akció lefújását, rengeteg dühös ís értetlenkedő hozzászólás érkezett a tüntetés Facebook-eseményéhez. „Hatalmas hiba volt ez, Fico és Kaliňák jót röhögnek” – írja az egyik szimpatizáns. Grigorij Mesežnikov politikai elemző lapunknak azt mondta, szerinte is kicsit elhamarkodott a döntés, ám a kérdést egyáltalán nem lehet olyan vonatkozásban vizsgálni, hogy itt a politika nyert volna a polgári társadalom ellen. „Az elmúlt hetek a polgári társadalom győzelmét hozták a politikusok tekintélyelvű és klientelista tendenciái felett. A polgári társadalom nélkül Fico továbbra is kormányfő, Robert Kaliňák pedig belügyminiszter lenne, megrázták volna magukat, és folytatták volna” – vélekedik a politikai elemző. Szerinte az valóban kellemetlen lehet sokaknak, hogy ismét az utcára terveztek menni, de ezt semmiképpen sem lehet a politika győzelmeként értékelni. 

Elhamarkodott döntés 

Mesežnikov úgy gondolja azonban, hogy nem volt teljesen jó döntés a szervezők részéről lefújni a megmozdulást, és nem ért egyet azzal az érvükkel, hogy a további lépések polarizálnák a társadalmat. „Nézzük csak meg, szerdán hányan tüntettek Kiska ellen az elnöki palota el. Körülbelül kétszázan. A legutóbbi pozsonyi tüntetésen pedig 65 ezren voltak. A szervezők a tüntetésekkel a társadalom többségének nézőpontját fejezték ki” – magyarázta. Szerinte a pénteki tüntetést abban a szellemben tarthatták volna meg, hogy az új kormány felé küldenek ezzel egy nagyon erős és egyértelmű jelzést, mit várnak el tőlük. 

Tüntetés a Híd előtt 

Egy Tisztességes Magyar Képviseletért Mozgalom elnevezésű csoportosulás a Híd székháza elé jelentett be tüntetést pénteken délutánra. A mozgalmat Samu István, az MKP elnökségi tagja képviseli, de azt mondja, a pártnak semmi köze a megmozduláshoz, magánemberként, civil aktivistaként szervezi azt. A mozgalom szerinte több polgári társulás aktivistáiból áll, akik Bugár Béla Híd-elnök visszavonulását követelik, és arra kérik a Híd képviselőit, ne szavazzanak bizalmat az új kormánynak. Samu kérdésünkre nem pontosította, kik a mozgalom mögött álló aktivisták. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?