Focus: Fej fej mellett a Magyar Közösségi Összefogás és a Híd

A parlament elfogadta a Párizsi szerződés ratifikációját
Pozsony |

A Magyar Közösségi Összefogás alig egy hónap alatt behozta a Hidat: mindkét párt 4,3%-kal végzett volna, ha a parlamenti választást december elején tartották volna. A legtöbb szavazatot még mindig a Smer kapná, második legerősebb a szélsőséges Mi Szlovákiánk Néppárt.

Egyik magyar vonatkozású párt sem jutna be a törvényhozásba, ha hónap elején járultunk volna az urnákhoz: mind a MKÖ, mind a Híd 4,3%-kot kapott volna, kimaradva a parlamentből – derül ki a legfrissebb Focus felmérésből. Novemberben, az MKP önmagában a szavazatok 3,5%-át szerezte volna meg, a Híd pedig 4,1%-ot kapott volna.

A legtöbb szavazatot még mindig a Smer kapná, a párt támogatottsága majdnem 20%-os. Őket követi a Marian Kotleba vezette ĽSNS, majdnem 12%-kal. A Progresszív Szlovákia és Spolu koalíciója a harmadik, az Andrej Kiska alapította Za ľudí pedig a negyedik. Mindkét frissen alakuló párt azonban több mint egy százalékpontot vesztett november óta: előbbi 10,3%-ot, utóbbi pedig 9,2%-ot kapott volna.

Parlamentbe jutna még az Igor Matovič irányította OĽaNO (8%), a Boris Kollár-féle Sme rodina (7%), a KDH (5,7%), az SaS (5,7%) és az SNS (5,4%).

Az ellenzéki pártok kizárólag a Sme rodina segítségével tudnának kormányt alakítani: velük 83, nélkülük pedig 70 képviselőjük lenne a parlamentben.A jelenlegi kormánykoalíciónak összesen 46 képviselője lenne, hiszen a Híd nem jutna parlamentbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?