Fico szerint az ellenzék két ember halálából akar hasznot húzni

Kuciak
Pozsony |

Két ember halála az ellenzék számára egyszerű politikai fegyverré vált, amivel ki akarják kergetni az embereket az utcára, és hatalmat akarnak szerezni maguknak - fogalmazott Robert Fico.
 

Hozzátette: "Az ellenzék ezt nem tudja a demokratikus parlamenti választásokon elérni."

"2006 óta nem nyertek választásokat. Az ellenzék már megtalálta a gyilkost, nincs szüksége semmilyen bizonyítékra. Ők nyomozók, ügyészek, bírók. Egy céljuk van: hogy kriminalizálják a Smert és koalícióját. Szomorú vagyok, hogy egy olyan ember van az újságírók védelmezőjének szerepében, aki hagyta, hogy törvénytelenül hallgassák le őket, gazdasági bűntényekről egy bizonyítottan adócsaló prédikál, a maffiához fűződő viszonyokról egy valódi maffiózó beszél, és egy drogfüggő szólít fel a felelősségtudatra és a törvényességre" - nyilatkozott Fico, aki szerint ennek az lesz az eredménye, hogy a társadalom még inkább destabilizálódik, az államiság pedig széthullik. 

Biztosította a hazai és a külföldi nyilvánosságot, hogy a megfelelő szervek mindent megtesznek azért, hogy a tettesek előkerüljenek. 

Fico a szerdai sajtótájékoztatón nem válaszolt újságírói kérdésekre. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?