Fico objektivitásra szólította fel a politikusokat és a médiát

fico
Pozsony |

Robert Fico, a Smer koalíciós párt elnöke felszólította a politikusokat, valamint a média és az egyházak képviselőit, hogy objektívebben szemléljék az országot, mert nem minden rossz ebben az államban, és nem lehet állandóan azt sulykolni az emberek fejébe, hogy ez egy sötét ország. 

Fico ezt a Szlovák Köztársaság szuverenitásáról szóló nyilatkozat aláírásának 26. évfordulója alkalmából jelentette ki kedden, hozzátéve: Szlovákia megérdemli, hogy objektív képet alkossanak róla, és objektíven bírálják.
     

„Az önálló Szlovákia élettörténete megmutatta, hogy egyes gyermekbetegségekre nincsen gyógyszer, ki kell azokat feküdni. Ma már azonban világos, hogy jól döntöttünk. Szlovákia győzelmet aratott, demokratikus és szabad államban élünk. Okkal lehetünk büszkék” – állítja a volt kormányfő, aki szerint július 17-ére nagy napként kellene tekinteniük a szlovákoknak.
     

Fico emlékeztetett, hogy a Smer eddig is, és a jövőben is mindig ki fog állni a nemzetállami érdekek mellett, és szükség esetén megvédi azokat. „Azt szeretnénk, hogy egy nagy nemzethez méltóan viselkedjünk, ne egy önostorozó lakóközösségként” – fogalmazott. A pártelnök meggyőződése, hogy a nagy nemzetek el tudnak számolni a múltukkal, és büszkék a fontos történelmi mérföldkövekre.
     

„Szlovákiában sajnos ez nincs mindig így. Mintha képtelenek lennénk örülni annak, amire jogosan lehetnénk büszkék, és ehelyett csak a negatívumokra hívjuk fel a figyelmet” – mondta.
     

Fico szerint az önálló állam értékéből gúnyt űznek, és a független Szlovák Köztársaság megalakulásának évfordulóján olyan emberek kapnak állami kitüntetéseket, akik nyíltan az SZK megalakulása ellen szálltak síkra. „Van mit rendbe hozni, és van min javítani az országban. Ha azonban a nemzet megfeledkezik a pozitívumokról, azokról a jelképekről, melyekre büszke lehet, nincs esélye megbirkózni a negatívumokkal” – véli a pártelnök.
     

Fico a szuverenitás kinyilvánítását olyan történelmi mérföldkőnek nevezte, amelyért hiába küzdöttek egész nemzedékek. Kiemelte, hogy a Szlovák Köztársaság megalakulása és a cseh nemzettől való elválás történelmileg egyedülálló módon, korrekt, békés körülmények között zajlott le.
     

Fico reagált a szombati (7.14.), Óbesztercén (Stará Bystrica) tartott országos ünnepségre is, amelyen állítólag kifütyülték őt. A volt miniszterelnök szerint az egész hátterében az ellenzék áll. „A destrukció tipikus példája az ellenzék munkájának, és ez megnyilvánul minden rendezvényünkön. Ha 2000 ember van ott, és ebből 30 kiabál és fütyül, azt írják, hogy kifütyültek. Nem gondolom, hogy így lenne, az ellenzék által küldött 'harcosokat' pedig mar megszoktuk” – tette hozzá.
     

2018. július 17-én 26. alkalommal emlékezünk meg a Szlovák Köztársaság szuverenitásáról szóló nyilatkozat elfogadásáról. A Szlovák Nemzeti Tanács (SNR) 1992-ben hagyta jóvá a dokumentumot a volt Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaság keretében, kimondva ezáltal a Szlovák Köztársaság szuverenitását. Július 17-e, a Szlovák Köztársaság szuverenitásáról szóló nyilatkozat elfogadásának napja egy 1993. október 20-án elfogadott törvény értelmében emléknapnak minősül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?