Fico már nem akar a kormány tagja lenni, Kaliňák távozni szeretne a politikából

Robert Fico
Pozsony |

Meglepő információk szivárogtak ki a Smer háza tájáról az elmúlt hétvégén. A volt kormányfő, Robert Fico a jövő évi parlamenti választást követően már akkor sem vállal kormányzati funkciót, ha pártja, a Smer alakíthat kormányt – állítja Peter Pellegrini kormányfő, aki szerint végleg búcsút inthetünk a volt belügyminiszternek, Robert Kaliňáknak is.

Pellegrini a Markíza televízió vasárnapi vitaműsorában jelentette be, hogy Ficóval már nem számolnak a kormányban a választás után.

„Robert Fico nem kíván részt venni a kormányban, amely a választás után áll fel”

– jelentette be a kormányfő arra a kérdésre, hogy ő személyesen bevenné-e a kormányába a Smer elnökét. Pellegrini szerint a volt belügyminiszter, Robert Kaliňák végleg távozik a politikából.

„A választást követően a Smer kongresszusán új vezetést választunk, és szinte biztos, hogy akkorra a párt alelnöki posztjáról is lemond” – nyilatkozta a kormányfő Kaliňákról, aki a jövőben a vállalkozásának szeretne élni. Ficónak és Kaliňáknak a Kuciak-gyilkosságot követő népharag miatt kellett távoznia a kormányból.

A vasárnapi vitaműsorban a parlamenten kívüli Za ľudí elnöke, Andrej Kiska volt Pellegrini vitapartnere, aki ezúttal nem kímélte a kormányfőt.

„A Smer felkészült arra, hogy a jövő évi parlamenti választást követően együtt kormányozza az országot a fasisztákkal, jelenleg így ez jelenti a legnagyobb veszélyt az országra”

– figyelmeztetett Kiska.

Érdekes

Ficót kórházba kellett vinni

Robert Fico, a Smer elnöke az eredeti tervekkel ellentétben végül mégsem szólalt fel pártja szombati rendkívüli kongresszusán, mivel a magas vérnyomása miatt kórházba kellett szállítani.

„Súlyos problémáim vannak a vérnyomásommal, kórházba megyek” – mondta holtsápadtan az újságíróknak.

Pellegrini később bejelentette, hogy a kórházban stabilizálták Fico állapotát. Hogy mitől ment fel hirtelen a pártelnök vérnyomása, arról az érintettek nem nyilatkoztak.

A volt köztársasági elnök szerint ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Smer az elmúlt időszakban többször is együtt szavazott a parlamentben Marian Kotleba szélsőjobboldali pártjával, az ĽSNS-szel, s hogy a párt belügyminisztere, Denisa Saková személyesen is tárgyalt Kotlebával.

„Ezt még hallgatni is szörnyű” – reagált Kiska felvetésére a kormányfő, aki a volt államfőnek felrótta, hogy korábban nem vett részt néhány antifasiszta megemlékezésen, ezért a fasizmus elleni harcát nem tartja őszintének.

Saková későbbi reakciójában leszögezte, Kotlebával az ő kérésére találkozott, miután SMSüzenetben közölte vele, információi vannak egy bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban. Pellegrini cáfolta, hogy a jövő évi választás megnyerését követően összeállnának a szélsőjobbal. Kiska ezzel kapcsolatban ugyan megjegyezte, hogy hisz Pellegrininek, szerinte azonban valójában nem a jelenlegi kormányfő irányítja az országot, hanem Robert Fico, a Smer elnöke.

„Tőle pedig még soha nem hallottam azt, amit most Pellegrinitől” – tette hozzá a Za ľudí elnöke.

Kiska kizárta, hogy a választást követően hajlandó lenne együttműködni a Smerrel, Pellegrini azonban megengedőbb volt, és nem zárkózott el attól a lehetőségtől, hogy később Kiska pártjával lépnek szövetségre. A kormányfő már a Smer szombati rendkívüli kongresszusán kihangsúlyozta: a Smernek ugyan új listavezetője van, a párt célja azonban ugyanaz: megnyerni a jövő évi parlamenti választást és folytatni az erős szociális állam építését – jelentette ki Pellegrini a Smer listavezetőjeként a párt pozsonyi kongresszusán. Pellegrini szerint a Smernek el kell ismernie a hibáit, és meg kell szabadulnia a ballaszttól, amely fékezi az előrelépést

(TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?