Érettségi: sok a felesleges tananyag

érettségi vizsga
Pozsony |

Nyilvánosak az írásbeli érettségi vizsgák részletes, iskolákra lebontott adatai. Ezek alapján a legjobb eredményeket a dunaszerdahelyi, a pozsonyi, a rozsnyói és a nagykaposi gimnáziumok diákjai érték el. A leggyengébb teljesítményt idén is a szakközépiskolák diákjai hozták.

 

Az idei végzősök finiselnek az érettségi vizsgákon, a szóbeli vizsgák eredményére még néhány hetet biztosan várni kell, ám az írásbelik részletes eredményét már nyilvánosságra hozta az Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NÚCEM). Idén 707 középiskola 42 483 diákja tesz érettségi vizsgát, köztük 1797 magyar diák.

Magyar nyelv – 61,3%

Magyar nyelvből az idei végzősök átlag 61,3%-os tesztet írtak. A legjobb eredményeket idén a rozsnyói P. J. Šafárik Gimnázium diákjai érték el, átlag 82,8%-kal. Őket minimális különbséggel a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium és a szintén dunaszerdahelyi Magángimnázium diákjai követik 82,2, illetve 81,6%-os írásbelivel. 80% fölötti tesztet írtak még a pozsonyi Duna Utcai Gimnázium és a nagykaposi Gimnázium diákjai is. Az eredmények margójára meg kell jegyezni, hogy az első ötösben olyan iskolák szerepelnek, ahol a diákok létszáma között jelentős az eltérés. Az eredmények miatt a legnagyobb gimnáziumoknak sem kell szégyenkezniük. A komáromi Selye János Gimnázium 113 érettségiző diákja ugyanis átlag 75,5%-os írásbelit írt. Tavaly is és idén is a leggyengébb eredményeket a szakközépiskolák diákjai hozták. A sereghajtók között a párkányi, a szepsi és az ógyallai szakközépiskolák szerepelnek, diákjaik átlag 40% alatti írásbelit írtak. Ugyanakkor 60% körüli és 60% fölötti írásbelit írtak a dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola, valamint a nagykaposi és a dunaszerdahelyi Szakközépiskola. Megyei bontásban már hagyományosan Pozsony és Nagyszombat megye középiskoláinak diákjai teljesítettek a legjobban 70,9, illetve 66,2%-kos eredménnyel. Magyar nyelvből a leggyengébb átlagot a Besztercebánya megyei középiskolák hozták, 52,3%-kal.

 

A szlovák 50% alatt

Szlovák nyelvből a magyar érettségizők átlag 47,1%-ra írták meg az írásbelit. A legjobb, átlag 67%-os eredményt a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium diákjai érték el, őket a pozsonyi Duna Utcai Gimnázium diákjai követik 64,8%-os, illetve a galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákjai 62,9%-os írásbelivel. A komáromi Selye János Gimnázium diákjai 59,4%-os eredménnyel töltötték ki a szlovák írásbeli feladatlapokat. A sereghajtók között a párkányi Magán Szakközépiskola, a tornaljai Szakközépiskola, a szintén párkányi Műszaki, Szolgáltatások és Kereskedelmi Szakközépiskola és az ógyallai Műszaki és Gépesítési Szakközépiskola diákjai szerepelnek. Egyik iskola diákjainak átlaga sem haladja meg a 30%-ot szlovák nyelvből.

Az első ötben 3 magyar

Matematikából idén 57% volt az átlagos eredmény, összesen 5422 diák választható tantárgyként vizsgázott matekból. Az írásbelik összesítése alapján az első ötösben három magyar középiskola is szerepel, ugyanakkor hozzá kell tenni azt is, hogy a legjobb eredményeket alacsony létszámú iskolák hozták. A dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium diákjai 94,7%-os tesztet írtak, őket a szintén dunaszerdahelyi Magángimnázium diákjai követik, 92,7%-os írásbelivel. A harmadik helyet egy pozsonyi szlovák gimnázium szerezte meg.

 

Sokan alul teljesítenek

A magyar iskolák diákjai közül mintegy 460-an gyengén teljesítettek az írásbelin. Magyar nyelvből 63 diák 33%-os vagy ennél is gyengébb tesztet produkált, közülük 4-en gimnazisták. Jóval gyengébben teljesítettek szlovák nyelvből, összesen 397 végzős tesztje volt elégtelen, közülük 56-an gimnazisták.

Kiss László, a dunaszerdahelyi Magángimnázium igazgatója elmondta, hogy bár örülnek, ha diákjaik jól szerepelnek a statisztikákban, a számok önmagukban nem tükrözik azt a munkát, ami az iskolában folyik. Az érettségi rendszerét sem tartja a legjobbnak. „Bár idén a tesztkérdések a tananyagra vonatkoztak, de nagyon sokszor olyan kérdések is vannak a tesztekben, melyekre nem igazán lehet készülni” – mondta az igazgató, aki szerint ideje lenne eldönteni, hogy mi az, amit egy középiskolát végzett diáknak tudnia kell, s azt kellene tesztelni. Kiss László véleménye szerint nagyon leterhelik a diákokat olyan tananyaggal, melyekről az érettségin számot kell adniuk, de később nem lesz rá szükségük. Nem tartja helyesnek azt sem, hogy a gimnazistáknak és a szakközépiskolás diákoknak is azonos szintű érettségit kell teljesíteni, holott számukra a szaktantárgyak jelentősebbek.

A tesztelésekről megjegyezte, hogy nagyon kérdéses, mennyire objektívek, hitelesek az adatok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?