Emberkereskedelem elleni kampányt indít a benzinkutakon a belügyminisztérium

bevándorló k

Az emberkereskedelem elleni küzdelem céljából kampányt indít a benzinkutakon a belügyminisztérium. Információs matricákat helyeznek ki a benzinkúti vécékben. A célországba utazók ugyanis gyakran megállnak a benzinkutaknál.

„Senki sem gondol arra, hogy emberkereskedelem áldozatává válhat. A legtöbben bedőltek a kecsegetető állásajánlatoknak" – mondta Jozef Halcin, a belügyminisztérium bűnmegelőzési osztályának igazgatója. Hozzátette, hogy az áldozatok általában olyan jövedelmezőnek tűnő ajánlatokat kapnak, ahol nem kell tudniuk idegen nyelvet, nincs szükség szakmai tapasztalatra vagy végzettségre.

Halcin elmondta, az emberkereskedelem magában foglalja a szexuális zaklatást, a kényszermunkát és a bérkoldultatást, a kényszerházasságot, a szervkereskedelmet és a kényszer-örökbefogadást. „Az emberkereskedelem áldozatait őrzik, nem mehetnek sehová. Pénzt természetesen nem kapnak. Mentálisan, fizikailag, szexuálisan bántalmazzák, megerőszakolják őket. Sok esetben – mondta – tragikusan végződnek ezek az ügyek.

Halcin tájékoztatása szerint a legtöbbször saját autójukkal, vagy a tettes járművével utaznak külföldre az áldozatok. „Vagyis valószínűleg megállnak valahol Szlovákiában egy benzinkútnál" – tette hozzá. A benzinkutak férfi és női vécéjének tükrén elhelyezett információs matricákat elolvasva az áldozatok a benzinkutakon is megtudhatják, hogy emberkereskedelem áldozatává válhatnak.

„Olyan kulcsszavakat használunk, melyek kapcsolatosak az emberkereskedelemmel: visszaélés, kényszermunka, fájdalom, emberkereskedelem, kizsákmányolás, prostitúció, koldulás, szexuális visszaélés" – magyarázta Halcin. A tájékoztató tartalmazza az emberkereskedelem áldozatait segítő nemzeti segélyvonalának ingyenesen hívható számát is: 0800 800 818. Ez a vonal minden nap 8 és 20 óra között hívható. Más időpontokban üzenetrögzítő fogadja a hívást. A segélyvonal üzemeltetői minden üzenetre válaszolnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?