Elutazott Londonba Čaputová, II. Erzsébet királynő temetésén vesz részt partnerével

caputova rizman

Az államfő vasárnap, szeptember 18-án Londonba utazott, ahol Szlovákiát képviseli az elhunyt brit uralkodó temetésén.

A ceremóniára holnap, szeptember 19-én kerül sor az Egyesült Királyság fővárosában. A köztársasági elnököt párja, Juraj Rizman kísérte el, aki szintén meghívást kapott a temetésre – tájékoztatott az államfő szóvivője, Martin Strižinec.

Zuzana Čaputová vasárnap este a világ többi vezetőjével együtt részt vesz majd az új brit király, III. Károly fogadásán is, amelyet a Buckingham-palotában tartanak meg.

Az államfő ezután Londonból New Yorkba utazik, ahol szeptember 20-án, kedden felszólal az ENSZ-közgyűlés 77. ülésszakán, melynek házigazdája Joe Biden amerikai elnök és felesége, Jill Biden first lady lesz.

Ezt követően Čaputová találkozik António Guterres ENSZ-főtitkárral, akivel a tervek szerint az energiaválságot fogják megvitatni. A köztársasági elnök az USA-ban dolgozó honfitársait is meglátogajta, és állami kitüntetésben részesíti Ružena Bajcsyová professzort, aki a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemen dolgozik, és a robotika, illetve a mesterséges intelligencia egyik úttorő szakértője – tette hozzá Strižinec.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?