Eltörlik az egyházi esküvőknél bevezetett illetéket

templomi esküvő
Pozsony |

Eltörlik az egyházi esküvőknél idén januártól bevezetett illetéket Szlovákiában - közölte az MTI-vel a szlovák belügyminisztérium sajtóosztálya hétfőn. A 10 eurós illeték, amelyet az elektronikus közigazgatás reformjának keretében vezettek be, erős tiltakozást váltott ki, az eltörléséért indított petíciót pár nap alatt csaknem húszezren írták alá.

Az illetéket bevezető szabályozást még tavaly szeptemberben fogadta el a pozsonyi törvényhozás, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) javaslata és az anyakönyvi hivatalok kérése alapján. Az egyházi házasságkötéshez szükséges dokumentumok előkészítésének jogcímén létrehozott illeték bevezetését azzal indokolták, hogy az egyházi esküvők esetében az anyakönyvi hivataloknak több feladatot kell elvégezniük, mint a polgári esküvők esetében.

Az új illeték bevezetése erőteljes társadalmi tiltakozást váltott ki. Eltörléséért a múlt hét elején petíciót is indított a Keresztény Intézmények Fóruma (FKI) nevű szlovákiai civil szervezet, ebben arra hivatkoztak, hogy az illeték diszkriminatív és a bevezetése indokolatlan.

A petícióra reagálva Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter hétfőn egyeztetést tartott az FKI képviselőivel, amelynek eredményeként megegyezés született az illeték eltörléséről. "Annak ellenére, hogy az összeg nem magas, elvi kérdésről van szó. Amennyiben az állam támogatni akarja a családok létrejöttét, semmiképpen sem tehet különbséget a polgári és az egyházi esküvők között" - idézte a szlovák minisztert a tárca közleménye, amelyben azt írták: az illetéket bevezető szabályozást már a pozsonyi parlament következő ülésén eltörlik.

Szlovákiában az elmúlt évben mintegy 26 ezer házasság köttetett, ezek közül 12 ezer egyházi szertartás keretében. Szlovákiában az egyházi és a polgári esküvők jogi szempontból egyenértékűnek számítanak. Ez a jogállapot 1992 júliusa óta áll fenn, a vonatkozó szabályozást a rendszerváltoztatás után, még a volt Csehszlovákia idején fogadták el.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?