Elbírálja az Alkotmánybíróság az első népszavazási kérdést

Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság megtárgyalásra alkalmasnak minősítette és befogadta Zuzana Čaputová indítványát, vagyis megvizsgálja, hogy a kormány azonnali lemondására vonatkozó, népszavazásra szánt kérdés összhangban van-e az alkotmánnyal.

A testület szerdai zárt ülésén hozta meg az erről szóló döntést.

A bíróság határozatán múlik, hogy egy-, vagy kétkérdéses lesz-e az államfő által kihirdetett népszavazás. A testületnek szeptember 13-tól számítva 60 napja van a beadvány elbírálására.

Az első népszavazási kérdés arra vonatkozik, az emberek egyetértenek-e azzal, hogy a kormány azonnal nyújtsa be a lemondását. Čaputová alkotmányjogászokkal konzultált a kérdésről, ezt követően fordult a taláros testülethez. „Ha az Alkotmánybíróság kimondja, hogy rendben van az első kérdés, akkor kétkérdéses népszavazást hirdetek ki” – jelentette ki az államfő. A második kérdés a választási időszak lerövidítésére vonatkozik népszavazás útján vagy parlamenti határozattal – az államfő megítélése szerint ez összhangban van az alkotmánnyal.

A Smer augusztus végén 406 039 népszavazást támogató aláírást adott le az elnöki palotában, az ellenzék célja népszavazás útján elérni az előrehozott választás kihirdetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?