Egységes ellenzéki összefogást sürgettek a budapesti tüntetés szónokai

tüntetés
Budapest |

Egységes ellenzéki összefogást, civil szerveződést, azonnali közös cselekvést sürgettek a kormány leváltása érdekében a demokráciáért tartott fővárosi tüntetés szónokai szombaton.

A múlt szombati tüntetés folytatásaként "2.0 Mi vagyunk a többség - újabb tüntetés a demokráciáért!" címmel meghirdetett demonstráció végállomásán, a Szabad Sajtó útján a felszólalók arról beszéltek, hogy a kormányt csak a félelem tartja a helyén, ezért a gyűlöletkampány és a hazugságáradat megszüntetésére,  szolidaritásra, valamint a megosztottság helyett az egységes Magyarország visszaállítására van szükség.

A szervezők közlése szerint a demonstrálók tömege az Erzsébet híd pesti hídfőjétől egészen az Astoriáig állt.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely ellenzéki összefogással megválasztott polgármestere azt mondta:

a magyar nép megérdemel egy olyan ellenzéket, amely nem ázsiai diktátorok oldalán képzeli el a jövőt.

A nép a választáson leváltotta az ellenzéket, és igaza volt, mert a saját érdekükből sem voltak képesek az összefogásra - tette hozzá.

Kijelentette: az új ellenzéket tüntetés résztvevői és szimpatizánsaik jelentik.

Egyetlen pártnak sincs annyi tagja, mint ahányan támogatják a demonstrációt - tette hozzá a politikus.

Márki-Zay Péter szerint békésen megfér egymás mellett minden ellenzéki erő, amelyet összeköt a demokrácia, a jogállam, a piacgazdaság és az európai integráció.

Kapcsolódó cikkünk

Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány vezetője szerint a hatalom  tönkre akarja tenni a civileket törvényekkel, lejáratással, megfélemlítéssel. Civil részvételre és közösségek építésére buzdított mindenkit az ország minden részén.

Unyatyinszky György, a Magyar Nemzet újságírója azt mondta, hogy a kormány annak köszönheti a létét, hogy minden lehetséges úton megosztotta az embereket, ezért a kormánynak kiszolgáltatott embereket türelemmel meg kell hallgatni, a mesterséges ellentéteket el kell tüntetni.

Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament tüntetéseinek szervezője azt mondta: hinni kell, hogy elég ez a tömeg a változáshoz, amely az utcán kezdődik, de nem ott ér véget. 

Az összegyűlt közösség sok kérdésben nem ért egyet, de fejlődő, demokratikus, korrupciótól mentes állam polgárai szeretnének lenni - hangsúlyozta.
 

Homonnay Gergely író, újságíró, tanár úgy fogalmazott: "a Fidesz sáskaként rabolja le az országot, és elveszi a jövő generáció esélyét". 

Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetés szervezője bejelentette, hogy május 8-án a parlament alakuló ülésekor ott lesznek a Kossuth téren.

A demonstrálók a Kossuth tér és az Alkotmány utca találkozásától indultak, és a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Károly körutat és az Astoriát érintve az Erzsébet híd lábához vonultak.

A tüntetésen több ellenzéki párt képviseltette magát. A megjelent szimpatizánsok nemzeti színű, uniós zászlókat és Árpád sávos zászlókat, valamint maguk készítette transzparenseket lengettek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?