Egyre kevesebben vannak kórházban

koronavírus
Pozsony |

Az utóbbi másfél hónapban a felére csökkent a koronavírussal vagy annak gyanújával kórházban tartott személyek száma.

A javuló járványhelyzetről árulkodik az egészségügyi minisztérium vasárnapi statisztikája, miszerint már csak 1953 személyt tartanak kórházban. Közülük 1799-nél kimutatták a fertőzést, a többiek a teszteredményre várnak.

A másfél hónappal ezelőtti adatokhoz képest ez hatalmas javulásnak tekinthető, hiszen március elején például közel 4000 volt a bent fekvők száma.

Ez a mutató azért is fontos, mert a Covid-automata csakis ennek csökkenése esetén engedélyezi az intézkedések feloldását. Ahhoz, hogy feketéből bordó fázisba lépjünk, 3000 alá kellett csökennie, ennek eredményét láthatjuk a mai lazításokban. A 2000 alatti érték viszont már nem a bordó után következő piros fázist jelzi (itt 2000 és 2500 között kell lennie a kórházban fekvő betegek számának), hanem az eggyel jobbat, vagyis a rózsaszínt. Ez a veszélyhelyzet úgynevezett első szintje (a piros a második, a bordó a harmadik, a fekete pedig a negyedik szintje). Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök már jelezte is, hogy ha kitart a pozitív trend, akkor két hét múlva újabb enyhítések várnak az országra.

Más kérdés azonban, hogy meddig tarthat ki a csökkenő tendencia, hiszen az utóbbi héten – feltehetően a húsvéti látogatások miatt – ismét nőni kezdett a reprodukciós szám. Korábban 0,75 és 0,85 között volt, most viszont már 0,85 és 0,95 közé emelkedett. Ha ez az adat nő, akkor valószínűleg a fertőzöttek és a kórházban kezelt személyek száma is több lesz. Kérdés, hogy a reprodukciós szám enyhe emelkedése mekkora kilengést okoz majd a járványgörbékben.

Egyelőre viszont a friss adatokban még nem mutatkozott meg a reprodukciós szám növekedése. Szombaton 17 057 PCR-tesztet végeztek, és mindössze 638 személynél mutatták ki a megbetegedést, ami 3,7 százalékos pozitivitási arányt jelent. Emellett még 515 567 személytől vettek mintát antigénteszttel, és 1909 fertőzöttet regisztráltak (a pozitivitási arány 0,37 százalék). A halálesetek száma 63-mal nőtt. A koronavírus elleni vakcina első dózisát már 942 063 személy kapta meg, közülük 344 633-at pedig már a második adaggal is beoltottak.

💉 Celkový počet zaočkovaných osôb prvou dávkou vakcíny je 942 063, za predchádzajúci deň pribudlo 16 411 zaočkovaných....

Közzétette: Ministerstvo zdravotníctva Slovenskej republiky – 2021. április 18., vasárnap

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?