Egy város két ország a Duna Worldön

erzsébet híd
Komárom |

Január 13-án, vasárnap 21.35-kor sugározza a Duna World tévécsatorna Koltay Gábor Egy város két ország című dokumentumfilmjét.

A Felvidék visszacsatolása 80. évfordulója alkalmából készített alkotás az 1938. november 6-i események előzményeit, körülményeit foglalja össze. Szól a trianoni döntés körülményeiről, az azt követő, Alapy Gáspár polgármester nevével fémjelzett dél-komáromi szellemi-fizikai építkezésről, az 1938-as történésekről, valamint Komáromnak a 2. világháború utáni újbóli kettészakításáról.

A filmben közismert történészek, szakértők, dél- és észak-komáromi közéleti szereplők és a polgármesterek is megszólalnak. A dokumentumfilm ősbemutatóját tavaly november 7-én tartották a dél-komáromi Jókai moziban. A Dél-Komárom díszpolgári címét viselő rendező négyrészes dokumentumfilm-sorozatot tervez, amelynek első része a római kortól a 18. századig, a második a reformkortól a kiegyezésig mutatja majd be a város történelmét, a harmadik rész – ami elsőként készült el – az első és második világháború közti, a negyedik pedig az 1945-től napjainkig terjedő időszakot tárja fel. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?