Danko: Kiskát már semmi sem gátolja, hogy kinevezze az új kormányt

Andrej Danko
Pozsony |

Andrej Danko (SNS) házelnök információi szerint Andrej Kiska államfőt már semmi sem gátolja abban, hogy kinevezze az új kormányt. A parlament elnöke erről a Rádio Expres élő műsorában beszélt.

„Hiszen az elnök is tudatában van, hogy mindent meg kell tennie egy működőképes kormányért” – tette hozzá Danko, aki úgy véli, Kiska és a kormány képviselői sem akarják útját állni egy társadalmi kiegyezésnek.

Danko hangsúlyozta, hogy a jelen helyzetben kész a teljes körű együttműködésre. „Ha tehát az elnök kinevezi az új kormányt, kész vagyok haladéktalanul, már másnap összehívni a rendkívüli parlamenti ülést, melyen sor kerülhet a bizalmi szavazásra” – tette hozzá.

Az SNS elnöke Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitánnyal kapcsolatban annyit mondott, nem az ő feladata eldönteni, hogy továbbra is betöltse-e a hivatalát. „Ne akarjanak belőlem hóhért csinálni” –fogalmazott Danko.

A házelnök a továbbiakban hangsúlyozta: ha a hozzá közeli emberekről a pártban bebizonyosodna, hogy kapcsolatban állnak a maffiával, azonnal felelősségre vonná és menesztené őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?