Csökken a nyomtatott sajtó áfája

A nyomtatott sajtóra kivetett általános forgalmi adó (áfa) csökkentésével javítható a lapok anyagi helyzete. Ez az intézkedés mintegy 6 millió eurót vonna el a költségvetésből. Erről kedden számolt be Andrej Danko, az SZK Nemzeti Tanácsa és az SNS elnöke. Úgy véli, az állam elbírja ezt a kiadást.

Danko szerint a digitális média egyre inkább kiszorítja a nyomtatott sajtót, e kettő pedig kiegyenlítetlen küzdelmet folytat egymással. A törvényjavaslat célja tehát az, hogy az online médiával azonos feltételeket biztosítson a nyomtatott sajtónak is. „Az SNS olyan törvényt terjesztett elő, amely segíthet a nyomtatott sajtónak javítani a mérlegét, így megmaradnak a tisztességes újságírók klasszikus, standard szerkesztőségei. Azoké, akiknek le kell ülniük a számítógépükhöz, akik felelnek a közölt információkért és nem tehetnek közzé ellenőrizetlen butaságokat” – mondta Danko.

A parlament kedden fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely 10 százalékosra csökkenti a hetente legalább négyszer megjelenő újságokra, illusztrált vagy reklámokat tartalmazó folyóiratokra kivetett általános forgalmi adót.

Kedden a parlament elfogadta az SNS másik törvényjavaslatát is, amelynek értelmében eltörlik a koncessziós díjakat a nyugdíjasok, valamint a rendszeres szociális segélyben részesülő személyek számára. Karol Farkašovský, az SNS képviselője rámutatott: ez 8 millió eurós bevételkiesést jelent a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) számára, az összeget a koalíció megegyezése alapján az államkasszából fogják pótolni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?