Čaputová: Szlovákia az EU tekintetében a legintegráltabb V4-es ország

čaputová duda

Vannak különbségek a visegrádi négyek (V4) tagállamai között, jelentette ki hétfőn Zuzana Čaputová szlovák államfő, Andrzej Duda lengyel kollégájával közösen tartott varsói sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az Európai Unió tekintetében Szlovákia a legintegráltabb ország.

„Egyetértettünk abban, hogy a V4 fontos regionális szereplő a közös érdekérvényesítés szempontjából” – jelentette ki a szlovák államfő, hangsúlyozva: a régió hangja erősebb, mint egyetlen ország hangja. „Ugyanakkor meg kell állapítanom, és a beszélgetés során ezt mindketten beláttuk, hogy vannak közöttünk különbségek ” – fűzte hozzá.

Az államfő szerint a legutóbbi választási eredmények is arról tanúskodnak, hogy Szlovákia a legintegráltabb visegrádi ország. Rámutatott: az elnökválasztáson a második körbe két egyértelműen Európa-párti jelölt került, és az európai parlamenti választás eredménye is azt mutatja: Szlovákia az Európai Unióban látja a helyét. 

Az államfő utalt rá, hogy a visegrádi partnerek nem úgy állnak hozzá a problémák megoldásához, ahogy ő vagy a Szlovák Köztársaság egésze. Fontosnak tartja ugyanakkor, hogy nyíltan tudjanak beszélni a különbségekről. Megjegyezte: minden egyes visegrádi államfővel nyílt és korrekt párbeszédet folytatott.

Mind Čaputová, mind Duda sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy a visegrádi négyek nem fogják képviseltetni magukat a legmagasabb uniós posztokon. A szlovák elnök asszony hozzátette: úgy tudja, Maroš Šefčovič továbbra is az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke marad.
 

Čaputová lengyelországi látogatásával zárta le a visegrádi országokba tett, beiktatása utáni körútját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?