Čaputová: Nem megfelelő a fegyelmi bíróságok állapota

Zuzana Čaputová

Nem megfelelő a fegyelmi bíróságok állapota Szlovákiában, pedig ez a független igazságszolgáltatás egyik alapvető feltétele. Zuzana Čaputová köztársasági elnök ezt azután jelentette ki, hogy találkozott Daniela Švecovával, a Legfelsőbb Bíróság elnökével. Švecová közölte: nem tudja, miért nem működnek a fegyelmi tanácsok, ezek ugyanis nem tartoznak a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe.

 Az államfő szerint azért fontosak a fegyelmi bíróságok, mert biztosítják a felelősségre vonás lehetőségét, amennyiben valamelyik bíró hibázik.

Az igazságszolgáltatás akkor fog jól működni, ha a nagyfokú függetlenség mellett egy jól kidolgozott felelősségvállalási rendszer is működni fog. Ennek biztosítása főleg a fegyelmi bíróságok feladata

– közölte. A Legfelsőbb Bíróság elnöke szintén nagy lehetőséget lát a fegyelmi bíróságokban. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ezek felügyelete nem tartozik a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe.

Švecová elmondta: úgy gondolja, hogy a megbízatási ideje alatt a bíróságokba vetett bizalmat az eljárások időtartamának a csökkentésével sikerült megerősítenie. 2014-ben a Legfelsőbb Bíróságon zajló eljárások átlagban 245 napig tartottak, 2018-ban viszont ez a szám 74 napra csökkent. „Arra jöttünk rá, hogy az eljárások hosszát csak úgy tudjuk lerövidíteni, ha megnöveljük az asszisztensek számát” – tette hozzá. Az asszisztensek száma Švecová megbízatási ideje alatt megháromszorozódott - 30-ról 90-re nőtt. Egy bíróra így egy asszisztens jut. A technikai eszközök tekintetében is javulásról beszélhetünk.

A találkozón Daniela Švecová utódjáról is szó volt, mivel az elnök asszony megbízatási ideje októberben jár le. „Örülnék, ha ez egy olyan ember lenne, aki folytatná a megbízatásom idején megkezdett változtatásokat” – közölte. Čaputová ezen a pozíción egy olyan szakembert tud elképzelni, aki erkölcsileg hiteles személy, és semmilyen kétséget nem ébreszt senkiben. Fontos, hogy elfogadott tekintély legyen, aki megerősíti a bíróságokba vetett bizalmat. Konkrét neveket nem árultak el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?