Čaputová fogadta Ferenc pápát az elnöki palotában

čaputová ferenc pápa

Zuzana Čaputová köztársasági elnök fogadta Ferenc pápát az elnöki palotában.

A Szentatya 18 év után látogatott el Szlovákiába.

Čaputová és a pápa az elnöki palota aranytermébe megy, ahol négyszemközt fognak beszélni. Egy tolmács is jelen lesz, mert Čaputová szlovák nyelven, a pápa pedig olasz nyelven fog beszélni a találkozón. Általában az ilyen találkozókra 15 percet szoktak szánni, az államfő azonban „átlagon felüli” időt kapott. Ezt követően a Szentatya Čaputová szűk családjával találkozik a palota zöldtermében.

A pápa és az államfő beszédet mondanak. Azon a rendezvényen, amely a hivatalos üdvözlő ceremóniát követi, körülbelül 500 meghívott vendég vesz részt a politikai és a társadalmi élet képviselői közül.

Ferenc pápa szeptember 15-ig lesz Szlovákiában. Pozsonyon kívül Kassára (Košice), Eperjesre (Prešov) és Sasvárra (Šaštín) is ellátogat. Találkozik a közélet, valamint a zsidó és roma közösségek képviselőivel is. Sasváron homíliával egybekötött szentmise szerepel a Szentatya programjában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?