Bukovszky: A kisebbségi önkormányzatok fele nem tájékoztat a nyelvi jogokról

Bukovszky László

Az ún. kisebbségi önkormányzatok fele nem tájékoztatja a lakosokat a nemzeti kisebbségeket megillető nyelvhasználati jogokról. Erről hétfőn (október 14.) számolt be a TASR hírügynökségnek Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos, miután egy munkaértekezlet keretében találkozott a mezőlaborci járásbeli (okres Medzilaborce), ún. kisebbségi községek polgármestereivel.

Bukovszky hozzátette: ami a törvény gyakorlati alkalmazását illeti, az idei eredmények mérsékelten jobbak a két évvel ezelőttieknél, de az érintett községek fele továbbra sem érvényesíti a jogszabályt.

A kormánybiztos rámutatott: a közigazgatási szervek törvényből adódó kötelessége, hogy tájékoztassák az állampolgárokat a nyelvi jogaikról, akár az adott község honlapján, akár a községi hivatal előtt vagy a hivatalban felállított hirdetőtáblán. „Sajnos meg kell állapítanunk, hogy a községek csaknem 50 százaléka, függetlenül az egyes nyelvektől, nem teljesíti ezt a kötelességét” – figyelmeztetett Bukovszky.

A kormánybiztos további hiányosságokra is rámutatott, mégpedig az életveszélyre, illetve egyéb veszélyekre figyelmeztető feliratok terén. „Az ún. kisebbségi községekben minden ilyen információt fel kell tüntetni az adott kisebbség nyelvén is” – hívta fel a figyelmet.

Bukovszky szerint sok hivatalból hiányoznak a kétnyelvű hivatalos űrlapok is. „Ezen a téren a legnagyobb a hiányosság a roma, az ukrán és a ruszin nyelv esetében. A magyar nyelv ebből a szempontból előnyösebb helyzetben van” – tette hozzá.

A kisebbségi önkormányzatok képviselőivel való találkozók célja Bukovszky szerint nem csupán az, hogy rámutasson a nyelvi jogok betartása terén felmerülő hiányosságokra, hanem elsősorban a módszertani és szakmai jellegű segítségnyújtás. Ezzel összefüggésben rámutatott: a kétnyelvű űrlapok hiánya esetén az önkormányzatok segítségére lehetnek a terminológiai szótárak, illetve a kormánybiztos hivatalának keretében működő nyelvi munkacsoportok is.

Bukovszky következő lépése az lesz, hogy felszólítja a több mint 600 szlovákiai kisebbségi község önkormányzatát, hogy meghatározott határidőn belül orvosolják a konkrét hiányosságokat. „Az önkormányzatok kötelesek jelezni felénk, hogy mikor orvosolják a hiányosságokat. Amennyiben ez nem történik meg, szükségessé válhat a bírságolás” – mondta Bukovszky, hozzáfűzve: a szankcionálást ő maga a legvégső megoldásnak tekinti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?