Bugár: A civil szervezeteknek fontos helyük van a társadalomban

Bugár Béla
Pozsony |

A civil szervezetek fontos szerepet töltenek be minden demokratikus társadalomban. A demokratikus társadalomban ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a nyomozók a köztársasági elnököt idézik be vallomást tenni. Ami azonban fontos, hogy a demokratikus rendszer biztosítja a szólásszabadságot és a gyülekezési jogot – mondta Bugár Béla, a koalíciós Híd elnöke.

 

Bugár hangsúlyozta, hogy a demokratikus választások eredményeit mindenkinek tudomásul kellene vennie és el kellene fogadnia. Azt is hozzátette, hogy az utóbbi időben nagyon felkorbácsolódtak az indulatok. „Nem értem, hogy kinek jó ez és miért. Közeledik a nap, amikor megemlékezünk a harcról, amelyet a jogainkért, a szabadságért és a demokratikus társadalomért vívtunk. Az okosok azt mondják, hogy a helyzet nem ideális, viszont eddig még senki nem talált ki jobbat. Tanuljunk meg tehát ebben a világban élni és dolgozni" – hangsúlyozta Bugár.

 

Kapcsolódó cikkünk

Bugár reagált a törvényre is, amelynek értelmében a rendőrség köteles minden feljelentést kivizsgálni, beleértve a névtelen bejelentéseket is. „Úgy gondolom, hogy a rendőrség feladata ebben az esetben nagyon nehéz és hálátlan feladat, ezért azt szeretném kérni mindenkitől, hogy nyugodjon meg és ne szítson viszályt. A legfontosabb, hogy ne dőljünk be az összeesküvés-elméleteknek" – tette hozzá Bugár, aki szerint a viszályszítás veszélyes és felelőtlen dolog.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?