Bizonytalan a kisebbségi jogminimum jövője

Fiala

Fiala-Butora János nemzetközi jogásszal beszélgettünk a készülő uniós kisebbségi jogminimumról és arról, milyen esélyt lát a szabályozás elfogadására.

Az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága Nagy József képviselő javaslatára kezdeményezte az uniós kisebbségi jogminimum kidolgozását. Milyen hatása lesz ön szerint ennek a lépésnek, milyen eredményre lehet számítani?

Ezt a lépést megfelelő kontextusba kell helyezni. Az utóbbi években több kezdeményezés is volt annak érdekében, hogy az Európai Bizottság, vagy általában az unió kezdjen el foglalkozni kisebbségi jogokkal. Ez is egy lépés a többi közül. Tavaly azt is sokan óriási áttörésnek értékelték, hogy az EP éves emberi jogi jelentésében megjelentek a kisebbségi jogok, a kisebbségi jogok az idei jelentésben is megjelentek. Ez a bizottsági határozat is olyan kezdeményezés, amely a kisebbségi minimum megalkotását tűzte ki célul.

Mekkora előrelépés ez?

Ezek pozitív fejlemények, de önmagában egyik esetében sem látni, hogy nagy áttörést ért volna el. A lényeges kérdés továbbra is az, hogy az Európai Bizottság elfogad-e majd egy kisebbségi minimumot. A másik kérdés, hogy az uniós szervek elfogadják-e azt, hogy ezen a területen is hatáskörük van jogszabályokat hozni.

Az, hogy az EP egyik bizottsága támogatja a kisebbségi jogminimum elkészítését, az mennyire mutatja, hogy az EP egésze nyitott erre a lépésre?

Az Európai Parlament az az uniós szerv, ami nyitott erre. Ez is egy lépés, ami nyomást gyakorol a bizottságra. Azt mutatja, hogy a parlament nyitott ebben az irányban. Az Európai Bizottság is egyre nyitottabb,

a probléma az, hogy egyes tagállamok nem elég nyitottak erre, ők ezt nem akarják jóváhagyni, valószínűleg nem lenne sikeres az európai szerződés módosítása, ha ezt valaki felvetné.

Tehát Ön szerint is a legnagyobb akadály a kisebbségi jogok uniós szintre vitelében az Európai Tanács, amelyben a tagállamok kormányainak képviselői ülnek?

Igen. Két elképzelés létezik: az egyik szerint a jelenlegi uniós szerződés alapján próbáljuk úgy tágítani a hatásköröket, hogy azok a kisebbségi jogokra is vonatkozzanak. Ez kevesebb jogot biztosítana a kisebbségeknek. A másik az, hogy radikális változással módosítsuk az alapszerződést, de ennek még kisebb az esélye, még kevésbé valószínű, hogy a tagállamok elfogadnák. Az EP-bizottság jelenlegi döntését is ebben a folyamatban kell értékelni.

Kapcsolódó cikkünk

Összevethetjük ezt a bizottsági határozatot a Minoroty SafePack kezdeményezéssel?

Igen, az aláírásgyűjtést ugye a FUEN, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója indította. Ezzel kapcsolatban is szkeptikus vagyok, az sem fog önmagában áttörést eredményezni. Nyomást fejt majd ki az Európai Bizottságra. Azonban továbbra is az Európai Tanács a fő kerékkötője a folyamatnak, őket kell meggyőzni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?