Bezárnak az üzletek és a posta is, most az egyszer nem az óvintézkedések miatt

koronavírus üzlet
Pozsony |

Akinek halaszthatatlan elintéznivalója akad a postán, annak erre még ma sort kellene kerítenie, és ugyanez érvényes az üzletekre is, a húsvéti ünnepek miatt ugyanis megváltozik a nyitvatartási idejük. Mire kellene odafigyelnünk?

A húsvéti ünnepek miatt az elkövetkező napokban országszerte több napra bezárnak a postahivatalok. „Akinek halaszthatatlan ügye akad, annak ezt még ma el kellene intéznie, holnaptól, vagyis április 2-ától egészen április 5-éig ugyanis az összes postahivatal zárva tart” – mondta el lapunknak Iveta Dorčáková, a Szlovák Posta szóvivője. A posta legközelebb így csak az ünnepek utáni keddtől, április 6-ától fogadja majd az ügyfeleket. A postahivatalok aktuális nyitvatartási idejét egyébként továbbra is a Szlovák Posta honlapján (www.posta.sk) ellenőrizhetjük.

Szombaton jön a lap

A jó hír, hogy az országos lezárás a lapok kézbesítését Dorčáková szerint ezúttal nem érinti. Az előfizetőinknek az Új Szó szombati, április 3- ai számához így még aznap hozzá kellene jutniuk. A járvány okozta munkaerőhiány miatt egyes helyeken azonban továbbra is akadozhat a kézbesítés. Ez esetben a panaszukat szóban is jelezhetik az adott postahivatalon, de a posta honlapján is közzétették az ezzel kapcsolatos nyomtatványokat. A panaszt elküldhetik a staznosti@slposta.sk, zakaznickyservis@slposta.sk email- címekre, de levélben is elküldhető a posta címére (Slovenská pošta, a.s., Partizánska cesta 9, 975 99 Banská Bystrica 1).

Mikor vásárolhatunk?

Az ünnepek miatt változik az üzletek nyitvatartási ideje is. Az üzleteknek kötelezően zárva kell tartaniuk az ünnepnapokon, ami azt jelenti, hogy pénteken, vasárnap és jövő hétfőn, vagyis április 2-án, 4- én, és 5-én sem tudunk majd bevásárolni. Aki így ma már nem jut el az üzletbe, az legközelebb erre szombaton keríthet sort, az egyes üzletek között azonban e tekintetben is vannak kisebb-nagyobb eltérések.

A Billa, a Kaufland és a Tesco üzleteinek a többsége például szombaton reggel héttől este nyolcig tart majd nyitva, a Lidl pedig reggel fél héttől este nyolcig várja a vásárlóit. Szombaton a Coop Jednota üzleteinek a többsége is nyitva lesz, a társaság szerint azonban több mint 2 ezer üzletének a nyitvatartási ideje között látványos különbségek vannak, a vásárlóiknak így érdemes helyben tájékozódniuk. Mivel a Metro nem a fentiekhez hasonló klasszikus üzletlánc, rá a kötelező ünnepi zárás nem érvényes. Ez utóbbi így pénteken és szombaton reggel nyolctól este nyolcig, hétfőn pedig délelőtt tíztől este nyolcig várja a vásárlókat, az arany és ezüst vásárlói kártyák tulajdonosait pénteken és szombaton már ennél is korábban – reggel 7-től és 6- tól – is beengedik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?