Az ország fele vörösbe borult

koronavírus
Pozsony |

Szlovákia 79 járása közül 41 már a vörös kategóriába tartozik – tájékoztatott Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter. 

Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma a héten kétszer is rekordot döntött (kedden 567, szerdán pedig már 797 beteget találtak), így nem meglepő, hogy egyre több szlovákiai járás kerül fel a vörössel jelölt, vagyis a rizikósnak számító régiók listájára. Péntektől már 41 kockázatos járással számol az egészségügyi minisztérium, az előző héten ez a szám még mindössze 19 volt. További 20 járást jelölnek narancssárgával, és már csak 18 járás számít zöldnek, vagyis kevésbé kockázatosnak.

Marek Krajčí szerint a jelenlegi trend mellett hamarosan nem is lesz szükség regionális szemaforra, hiszen az egész országban terjed a betegség. 

Érdekes

A kockázatos járások

Pozsony öt városrésze, Besztercebányai (Banská Bystrica), Bártfai (Bardejov), Privigyei (Prievidza), Malackai (Malacky), Bazini (Pezinok), Szenci (Senec), Alsókubini (Dolný Kubín), Námesztói (Námestovo), Turdossini (Tvrdošín), Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda), Szinnai (Snina), Komáromi (Komárno), Liptószentmiklósi (Liptovksý Mikuláš), Turócszentmártoni (Martin), Stubnyafürdői (Turčianske Teplice), Nagymihályi (Michalovce), Szobránci (Sobrance), Nyitrai (Nitra), Vágsellyei (Šaľa), Érsekújvári (Nové Zámky), Poprádi (Poprad), Szenicei (Senica), Szakolcai (Skalica), Ólublói (Stará Ľubovňa), Sztropkói (Stropkov), Felsővízközi (Svidník), Nagytapolcsányi (Topoľčany), Miavai (Myjava), Trencséni (Trenčín), Galgóci (Hlohovec), Nagyszombati (Trnava), Nagykürtösi (Veľký Krtíš), Selmecbányai (Banská Štiavnica), Zsarnócai (Žarnovica), Garamszentkereszti (Žiar nad Hronom) és Gyetvai (Detva) járás

(forrás: TASR)

koronavírus

6 új haláleset

Bár csütörtökön már nem azonosítottak rekordszámú fertőzöttet (7824 teszt mellett 679 igazolt eset), egy sajnálatos határt azonban mégiscsak átléptünk, hiszen a halálesetek száma hattal emelkedett. Ez több, mint korábban bármikor, azt viszont le kell szögezni, hogy nem mindegyik beteg hunyt el az utóbbi napokban, sőt, ketten még szeptember elején, azonban a boncolás eredménye csak most tette biztossá, hogy a elhalálozásuk oka valóban a koronavírus volt. Az elhunyt betegek többsége 60 év feletti, viszont van köztük egy 15 éves lány is. A Denník N információi szerint arról a lányról van szó, akinek az esetéről a sajtó még szeptember elején számolt be. 

Kapcsolódó cikkünk

A 15 éves beteg a Nyitrai Egyetemi Kórházban hunyt el. A lányról kiderült, hogy fertőzött volt, azonban a halál okának kezdetben nem a koronavírust jelölték meg. Marek Krajčí akkor elmondta, hogy a lánynak egyéb komoly egészségügyi problémái is voltak. Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője viszont most arról tájékoztatott, hogy az eset rendkívül komplikált volt, ezért újabb ellenőrzést kellett végezni, amely végül kimutatta, hogy a halálozást mégiscsak a vírus okozta. Ezzel az elhunytak száma hivatalosan 54-re emelkedett.

Napi ezer fertőzött is lehet

Krajčí továbbá elmondta, hogy az utóbbi 7 napban átlagban 510 új fertőzöttet azonosítottak. Az előző hétnapos átlag még 256 volt, így ezen a héten tulajdonképpen megduplázódott a naponta regisztrált betegek száma.

A tárcavezető szerint a szeptemberi óvintézkedések mellett erre lehetett is számítani, sőt, a jövő héten átlagban már ezer fertőzöttet azonosítanak majd.

Marek Krajčí

Influenza elleni oltás

Az egészségügyi minisztérium a koronavírus elleni védekezés mellett az influenzajárvány megérkeztére is figyelmeztet. Mivel a két megbetegedés tünetei igencsak hasonlóak, a tárca arra kéri az embereket, hogy megelőzés céljából oltassák be magukat az influenza ellen. Ezzel nemcsak az orvosok munkáját könnyítik meg, hanem saját magukat is védik, hiszen az influenza jelentősen legyengítheti az immunrendszert, így pedig a koronavírus ellen sem lesznek annyira ellenállóak.

Szlovákiában az utóbbi években egyébként igen alacsony volt az influenza elleni beoltottság aránya, a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZSR) adatai szerint az elmúlt 8-10 évben nem emelkedett 5 százalék fölé. Pedig az oltásért nem kell fizetni, az egészségbiztosító megtéríti az árát.

Az egészségügyi tárca mindezek ellenére bízik abban, hogy idén javul a helyzet, ezért megkezdte az influenza elleni vakcina bebiztosítását. A minisztérium beszámolója szerint az oltásokat több hullámban szállítják majd az országba október és november között, az egyik beszállítóval pedig már megegyeztek, hogy a tavalyi évhez képest 20 százalékkal több vakcinát készítenek elő.

Az influenzajárvány általában február közepén tetőzik az országban. Az oltást október és november között érdemes beadatni, hiszen a szervezet 4 hónappal a vakcina beadatása után termeli a legtöbb ellenanyagot.

Érdekes

A legújabb vírusadatok

  • Csütörtökön 7824 teszt mellett 679 új beteget azonosítottak. Szlovákiában eddig összesen 11 617 személynél mutatták ki a koronavírust.
  • Az áldozatok száma 6-tal nőtt, így hivatalosan már 54 emberéletet követelt a vírus. A Rózsahegyi Központi Katonai Kórház-ban hunyt el egy 60 éves nő és egy 77 éves férfi, a nagymihályi kórházban egy 72 és egy 83 éves férfi, a Nagyszombati Egyetemi Kórházban egy 76 éves férfi, a Nyitrai Egyetemi Kórházban pedig egy 15 éves lány.
  • Jelenleg 251 személyt kezelnek kórházban, közülük eddig 215-nél mutatták ki a vírust. 15-en fekszenek intenzív osztályon, 24-en szorulnak lélegeztetőgépre.
  • Csütörtökön 136-an épültek fel a betegségből, az aktív fertőzöttek száma ezzel 6807-re nőtt.
  • A fertőzöttek ezekből a megyékből származnak: Zsolna megye (147), Eperjes megye (136), Nyitra megye (95), Pozsony megye (72), Kassa megye (69), Trencsén megye (58), Nagyszombat megye (53), Besztercebánya megye (49).
  • Ami a járási adatokat illeti, a legtöbb beteget ezúttal a Turdossini (54), a Pozsonyi (52) és a Bártfai (50) járásban azonosították. Részletek a korona.gov.sk honlapon.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?