A föld alá rejtik Pozsony egyik legforgalmasabb belvárosi útját

Vallo
Pozsony |

Nehéz lenne mégegy olyan útszakaszt találni Pozsonyban, amely nagyobb kárt okozott volna az óvárosnak, mint a Szlovák Nemzeti Felkelés hídja és a róla levezető óvárosi utca. Az építkezés miatt, amely 1967-ben vette kezdetét, lebontották az óvárosi zsinagógát és a pozsonyi vár alatti városnegyed egy részét. A város jelenlegi vezetése megpróbálja részben helyrehozni a rombolást, s a föld alá rejteni a teljes útszakaszt.

Matúš Vallo főpolgármester a múlt hét végén ismertette a projektet, melynek keretében eltakarják a teljes négysávos útszakaszt. A fedőlap tetején az autóktól elzárt, mindenki számára hozzáférhető parkot és pihenőhelyet hoznak létre. Ennek köszönhetően újra összekötik az óvárost és a várdombot, amelynek szerves egységét jelenleg megzavarja a szóban forgó Óvárosi utca.

A legnagyobb zöldtető

A projekt a város egyik legfontosabb közlekedési beruházása lesz. Az építkezés során ugyan korlátozzák a forgalmat az érintett útszakaszon, ám a befejezés után nem csökken az út kapacitása, a gyalogosok pedig az eddiginél sokkal nagyobb teret kapnak a szabad mozgásra és a sétára.

Hogy néz ki az sétány és a park? Mutatjuk a galériában:

Galéria

Az utat lefedő konstrukció szélessége 20 méter lesz, hossza pedig 218 méter, ami annyit jelent, hogy teljesen lefedi az Óvárosi utca azon szakaszát, amely a várdomb és az átellenben található várfalak között húzódik. Vallo szerint az egész projekt kivitelezése 18 millió euróba fog kerülni, jelenleg keresik a szükséges forrásokat, és a finanszírozás módját. „A legfontosabb, hogy ennek köszönhetően az óváros ismét egy szerves egységgé válhat. A vártól az óvárosig ugyanolyan nyugodtan lehet majd gyalog korzózni, mint a híd megépítése előtt” – mondta a főpolgármester, hozzátéve: a híd megépítése nagy traumát jelent a fővárosi lakóknak, s mindig is az egyik legagresszívabb építészeti beavatkozásként tartották számon. „De erre is van orvosság, s nincs is szükség bonyolult tudományra. Egészen biztos, hogy nem mi vagyunk az első, és nem is leszünk az utolsó olyan város, amely a hasonló, jelen esetben főként közlekedési félrelépéseket hasonló projektekkel próbálja orvosolni. Lehetőségünk van valamit elérni, megmutatni, hogy igenis képesek vagyunk változtatni valamin, s nem csak körbe-körbe azon siránkozni, hogy tönkretették a kommunisták a várost” – nyilatkozta Vallo. Emlékeztetett, hogy míg más európai városok a lerombolt várfalak helyén parkokat, vagy csak a zöld, környezetbarát közlekedés előtt nyitott útszakaszokat nyitották meg, Pozsony csak most kezd komolyan foglalkozni ezzel a kérdéssel.

Két év építkezés

Az utat lefedő zöldtető lesz a legnagyobb a városban, hiszen több mint hetven fát és egyéb növényzetet fognak itt kiültetni. A szakaszon a számítások szerint jelentősen, akár 14 decibellel is csökkenhet a forgalomtól érkező zaj, amit a környéken élők is díjazni fognak.

A projekt tervezői úgy tekintettek az Óvárosi utcára, mint egy hosszú sebre, amelyet ezzel a tetővel behegeszthetnek. Mindezt anélkül, hogy bármi mást le kellene rombolni, vagy át kellene alakítani.

Jelenleg az építkezés engedélyezéséhez szükséges projektdokumentációt dolgozzák ki. Az egész tetőt vasbeton pillérek fogják tartani, s a megvalósításon együttműködő három fővárosi tervezőiroda elárulta azt is, hogy a konstrukció nem lesz teljesen rátapasztva a várfalakra. Egyrészt azért, hogy ne rongálják meg ezeket, másrészt pedig azért, hogy a résen keresztül nappali fény is jusson az így kialakított alagútba, ahonnan egyébként a sofőrök is láthatják majd a várfalak alsó részét.

Az egész projekt előkészítése még legalább 2-3 évet vesz igénybe, az építkezés pedig további két évig is eltarthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?