Augusztusban csökkent a halálesetek száma Szlovákiában

gyászhír

Augusztusban csökkent a halálesetek száma, összesen 4383 ember halt meg. A Covid-19 miatt bekövetkezett halálesetek száma azonban már a második egymást követő hónapban emelkedik.

Augusztusban 129 ember halt meg a betegségben. Továbbra is a szív- és érrendszeri betegségek okozzák a legtöbb ember halálát – derül ki a Statisztikai Hivatal (ŠÚ) által kedden közzétett, a 2022. augusztusában bekövetkezett halálesetek számáról és okairól szóló adatokból.

Augusztusban csak mérsékelt volt a többlethalálozás Szlovákiában. „Az hogy a világjárvány előtti ötéves átlaghoz képest alacsonyabb volt a többlethalálozás, annak köszönhető, hogy kevesebb ember halálát okozta a két leggyakoribb halálok: a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedés” – mondta Zuzana Podmanická, a Statisztikai Hivatal (ŠÚ SR) népességstatisztikai osztályának igazgatója.

A leggyakoribb halálok a keringési rendszer betegsége (43 százalék), a daganatos megbetegedések (24 százalék), a légzőrendszer betegségei (9 százalék), az emésztőrendszer betegségei (6 százalék) és a nem betegség következtében bekövetkezett tragédia (4 százalék) volt. Augusztusban 129 ember halt meg Covid-19-fertőzés következtében, ami a teljes halálozási ráta közel három százalékát teszi ki.

Az utóbbi két hónapban Besztercebánya megyében romlott leginkább a helyzet, ott a halálesetek száma augusztusban több mint 14 százalékkal meghaladta a járvány előtti öt év átlagát. „További két megyében is enyhén romlott a halálozási arány a júliusi adatokhoz képest, mégpedig Eperjes és Trencsén megyében. A legjelentősebb javulást ezen a téren Pozsony megyében regisztrálták” – közölte a Szlovák Statisztikai Hivatal.

A 65 évnél idősebbek körében a halálozási arány 10 százalékkal még mindig magasabb volt. Ebben a korcsoportban regisztrálták a halálesetek több mint háromnegyedét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?