Amnesty: A romák szegregációja a legnagyobb gond

Az Amnesty International ma, az emberi jogok világnapján hozta nyilvánosságra éves jelentését. A Szlovákiára vonatkozó rész a romák iskolai szegregációját, a fegyvereladások átláthatatlanságát és a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmódot kifogásolja.

 

Kerek 70 éve fogadták el Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. Az ENSZ-közgyűlés 1950-ben hozott döntése értelmében a nyilatkozat elfogadásának napja, december 10-e az emberi jogok napja.

Az Amnesty International a Rights Today, azaz a Jogok ma című dokumentuma az emberi jogok globális helyzetéről ad áttekintést. A szervezet szlovákiai képviseletének vezetője, Rado Sloboda pozsonyi sajtótájékoztatón arra figyelmeztetett, hogy egyes politikusok idegenellenes vagy homofób kijelentései veszélyeztetik az emberi szabadságjogokat. A politikusok emellett az emberi jogok korlátozásával is próbálkoznak. Sloboda kiemelte, 2018 az emberi jogokért harcoló női aktivisták éve volt.
Az AI szerint 2018-ban Európában több olyan törvényt fogadtak el, amelyek korlátozzák a nők szexuális és reprodukciós egészséghez való jogait. Ugyanakkor egyre több a nőjogi szervezet és az egyéni aktivista, akik az emberi jogokért küzdenek.
Szlovákiával kapcsolatban kifogásolták, hogy az igazságügyi minisztérium a civil szervezetek tiltakozása ellenére a nyáron kiadta Oroszországnak Aslan Jandievet, aki menekültstátuszt kért a szlovák hatóságoktól. Jandiev évekkel ezelőtt menekült Ingusföldről Szlovákiába, az oroszok fegyverekkel való visszaéléssel és terrorizmussal gyanúsítják.

A szervezet Szlovákia esetében helytelenítette a roma gyerekek szlovákiai szegregációját. A jelentés leszögezi, annak ellenére, hogy a szlovák törvények tiltják a szegregációt, aránytalanul magas a roma gyerekek száma a speciális iskolákban.

A szervezet a szepsi rendőri erőszak ügyét is megemlíti, amikor is a rendőri brutalitás miatt feljelentést tevő romák ellen emeltek vádat hamis tanúzás miatt.

Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kormánybiztost egyetért a civil szervezettel abban, hogy a szegregáció jelentős probléma. Ennek kezelését a kötelező óvodalátogatástól várják, amelyet már a kormány elfogadott, de a pedagógiai asszisztensek által is próbálnak segítséget nyújtani a roma gyerekeknek. Ezen kívül lépéseket tesznek arra, hogy a szegényebb családból származó diákok iskolája számára adott oktatási támogatás stabilizálódjon. „Azt gondolom, nem a szepsi romákat kellene nyomás alá helyezni, mert ez sem nem igazságos, sem nem helyes” – mondta Ravasz a civil szervezet által kifogásolt rendőri erőszak kapcsán, hozzátéve: kezdeményezték, hogy az ilyen esetekben eljáró rendőrök viseljenek testkamerát.

A jelentés Szlovákiát a fegyverkereskedelem témájában is elmarasztalja. A gazdasági minisztérium ugyanis megtagadta a fegyverexportra vonatkozó adatok nyilvánosságra hozását. Így pedig nem lehetséges az ilyen ügyletek nyilvánosság általi ellenőrzése.

A jelentés kiemeli Magyarországot és Lengyelországot. A magyar kormányt azért kárhoztatja, mert az tiszteletlenül bánik a menekültekkel és a sajtószabadság ellen is több támadást intézett. Varsót pedig azért illették kritikával, mert a lengyel kormány korlátozza a gyülekezési jogot és aláássa az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?